Rilla Go! avagy Állati Szerelem (DGNA Karam OneShot)

Fülledt nyári este volt. Rengeteg ember mászkált mindenhol, igyekeztek kiélvezni az augusztus utolsó napjait. Jeju szigetén augusztus végén szokott lenni egy Rilla Go! nevű parti, melyre nem csak koreaiak szoktak járni. Évente csupán egyszer rendezik meg ezt a partit, mellyel az a szervezők célja, hogy az emberek még egyszer ki tudják ereszteni a fáradt gőzt, mielőtt beköszöntene az ősz. A Rilla Go!-nak mindig ugyanaz a témája...állatok. Minden résztvevő valami, állatokra jellemző mintát/szőrzetet/tollat ölt magára, ezzel megmutatva mindenkinek a saját belső állatát, és ezen a partin szabadjára eresztve azt. Én is így tettem négy legjobb barátnőm társaságában, habár nem volt hozzá semmi kedvem...nem mintha sok választásom lett volna, négyen voltak egy ellen. Rá lettem kényszerítve, hogy én is feltűnő és nem mindennapi göncökbe bújjak és hülyét csináljak magamból...illetve csak rá akartak kényszeríteni...nem voltam hajlandó beöltözni, de ezt nem mondtam el nekik, mert lefejeznének. JinHee papagájnak, SooRi tigrisnek, MyunJi hollónak, HaNi pedig oroszlánnak öltözött be.

-HyeMi, kész vagy már?!- kiáltották nevemet a lányok.     

-Mindjárt!- kiáltottam, majd folytattam azt, amit félbehagytam...a kedvenc könyvem olvasását. Nem fogok magamból bohócot csinálni azzal, hogy beöltözök.

 Nem akartam egyáltalán elmenni ebbe a partinak nevezett valamibe. Jeju tele van szebbnél szebb helyekkel, de nekünk emiatt a hülye parti miatt kellett eljönnünk. Az utolsó pillanatig húztam a dolgokat...de mivel a csajok túl akaratosak voltak, kénytelen voltam elmenni velük. Felkaptam a kedvenc tornacipőmet és kimentem a csajok után.
-Te meg mégis mi a fenét viselsz?!- rivallt rám SooRi. Végignéztem magamon, de én semmi furát nem láttam. Fekete, szegecses tornacipő, Fehér, szaggatott farmer, fehér trikó és fekete bőrdzseki volt rajtam.
-Nem engem fognak megbámulni, hogy miért nézek úgy, mint aki most szabadult az állatkertből.- erre a megjegyzésemre 4 gyilkos szempár volt a reakció.- Menjünk, ha nem akartok elkésni.
-Legalább most az egyszer csinálhatnál te is ilyet.- jegyezte meg halkan HaNi.
-Minden egyes idióta ötletetekben benne vagyok...ebben viszont nem leszek benne.- tiltakoztam továbbra is, mikor kiszálltunk a liftből. Rengeteg ember bámult meg minket...illetve a 4 bolond barátnőmet. Előre érzem, hogy ez lesz életem egyik legszégyenteljesebb éjszakája. Inkább egy méterrel a csajok előtt mentem, így legalább nem tűnt teljesen úgy, hogy összetartozunk.
-Tudod, HyeMi, akár ide is jöhetnél mellénk. Elvileg barátnők vagyunk!- kiáltott JinHee, aminek hála most már én is a figyelem középpontjába kerültem. Nem sokkal előttünk egy kisebb csapat közlekedett, akiket szintén megbámultak az emberek.
-Nézzétek! Tuti, hogy ők is a Rilla Go!ra mennek!- kiáltozott boldogan MyunJi, amit az említettek is meghallottak. Egy pillanatra egyikük, egy papagájnak öltözött srác megfordult és mikor meglátta a csajokat, vadul mosolyogni és integetni kezdett...mire JinHee is visszaintegetett.
-Te minden jött-mentnek integetsz? Fene se tudja, hogy kik ezek a srácok.- mondta felháborodva MyunJi.
-Hagyjad már...- kezdte HaNi.- Megtalálta a papagáj társát és most örül a fejének.

-Nem is!!!- nyafogott ellenkezve JinHee. Egész végig ez ment...folyamatosan röhögcséltek és visítoztak, ezzel a kelleténél is több figyelmet kaptunk. Még oda se értünk a buliba, de nekem már most elegem van az egészből. Inkább azon kéne gondolkoznom, hogy milyen indokkal fogok egy óra múlva lelépni...merthogy én többet nem vagyok hajlandó egy ilyen helyen eltölteni, az is 100%.
A bejáratnál a csajok addig könyörögtek, míg engem is ingyen beengedtek. A fene...pedig ez egy remek ok lett volna, hogy miért menjek vissza a szállásra. Kénytelen-kelletlen, de végül én is bementem a Rilla Go! helyszínéül szolgáló félig fedett helyre. Az egész hely úgy nézett ki, mint egy dzsungel. Mindenhol esőerdei fák, meg gyümölcsök, a plafonból néhány helyen indák lógtak, ezzel még inkább dzsungeles hangulatot teremtve. A beöltözött emberek mindent elleptek, akik nem csak koreaiak voltak...rengeteg külföldi volt mindenhol, de egy valami mindnyájukat összekötötte....az idiótaság. Ennek a bulinak semmi értelme. Engedd szabadjára a belső állatot...a francokat!
Leültem egy asztalhoz egy koktéllal a kezemben, miközben a partizó embereket figyeltem. Mivel ők nem voltak eléggé figyelemlekötőek, ezért fejemet jobbra fordítottam, ahol fal helyett padlótól plafonig érő ablakok voltak. A hatalmas ablakokon keresztül megláttam, hogy éppen a tengerparton van a buli. Remek! Kimegyek a partra és ott megvárom, míg a csajok kiállatkodják magukat. Nagy sebesen kifele tartottam, mikor véletlenül nekimentem valakinek. Mivel túlságosan is hangos volt a zene és nem hallotta volna, ha bocsánatot kérek, ezért inkább enyhén meghajoltam. Mikor kiegyenesedtem és felpillantottam az illetőre, valami azonnal megváltozott bennem. Ahogy a szemébe néztem, szinte azonnal elvesztem. Azok a mélybarna íriszek teljesen magukkal ragadtak. Hiába volt kisminkelve és beöltözve a srác, a gepárd-minta ellenére is tisztán láttam, hogy mennyire helyes. Minél tovább néztem a szemébe, annál hevesebben vert a szívem. Mégis...mi a fene történik velem? Miért van rám ilyen hatással egy ismeretlen..egyetlen pillantása? Hirtelen egy hatalmas lökést éreztem hátulról. Valaki teljes erejéből belekönyökölt a derekamba, aztán meg lökdösni kezdett...aminek következtében előre estem. A gepárd-fiú szerencsémre gyors reflexekkel rendelkezett és elkapott, mielőtt eltaknyoltam volna. Egyik kezével megragadta a derekamat, másikkal a jobb felkaromat kapta el és....és közelebb húzott magához. Tekintete ismét fogva ejtette az enyémet és óráknak tűnő percekig nem is akarta elengedni. Csendben álltunk egymással szemben és elvesztünk egymás tekintetében. Még sosem éreztem ilyet...soha senki nem tett rám ilyen erős benyomást ilyen rövid idő alatt. A tömeg egyre csak nőtt körülöttünk, ezzel még közelebb sodorva egymáshoz engem és a gepárd-fiút. Tekintete továbbra sem akarta elereszteni az enyémet, mintha ennyire érdekes lennék.
Hirtelen sikítás ütötte meg a fülemet. Azonnal a hang irányába kaptam a fejemet, ahol megpillantottam Soorit. Nem sok mindent láttam belőle, de ha tényleg ő sikított, akkor lehet, hogy bajban van. Amilyen gyorsan csak tudtam, átvágtam a tömegen, egészen addig, míg meg nem pillantottam barátnőmet...aki visítva röhögött egy tigrisnek öltözött fiú karjaiban. Szóval semmi baja ennek a bolondnak, csupán jól érzi magát. Valaki ismét nagy erővel meglökött...csakhogy most nem volt mellettem senki, aki elkapott volna. Ennek következtében a földre zuhantam. Kissé felhorzsoltam a kezemet, de nem nyafoghattam a padlón ülve, különben a tömeg eltaposott volna. Gyorsan felkapartam magamat a padlóról, majd most végre tényleg kimentem a tengerpartra. Amint becsuktam magam után a hatalmas ablakot-ami ajtóként is funkcionált-sokkal halkabb lett minden. Nem volt olyan hangos a zene, nem volt olyan fojtogató a szag. Minden sokkal nyugodtabb volt. Mintha az ajtó elválasztotta volna a benti őrült népet a külvilágtól. Gyorsan lerohantam a tengerpartra, és leültem egy sziklás részre. Felhúztam a lábaimat és kezeimmel átkaroltam őket. Itt végre csend van és nyugalom. A bulizó emberek zaját elnyomták a homokos partot simogató és a szikláknak verődő hullámok. Testemben szinte azonnal szétáradt a nyugalom, fejemből kiürült minden és csupán a hullámok hangjának és látványának szenteltem minden figyelmemet.

Csakhogy mint minden varázsnak, ennek is vége szakadt. Hatalmas kiabálásokkal közelített a partiból 4 srác, akik egy ötödiket cipeltek; aki teli torokból üvöltözött, hogy engedjék el, nem akar kikötni a tengerben.
-Muszáj egy kicsit fürdőznöd, túlságos is részeg vagy, Karam hyung!- mondta egy hollónak öltözött srác, aki a Karam nevű fiú bal karját fogta.
-Nem akarok a tengerben úszni! Hagyjatok békén! Most azonnal tegyetek le!!- üvöltözött és kapálózott Karam, de minden hiábavaló volt, túlságosan is erősen fogták. Engem viszont egyikőjük sem vett észre, sikeresen egy olyan részre ültem, ahol takarásban voltam. De hogyha ezt így folytatják tovább, annak nem lesz jó vége...nem szabad egy részeget vízbe dobni, mert simán megfulladhat, hiába tud józan állapotban úszni. A Karam nevű srácot végül teljesen a szikla széléhez vitték, készen arra, hogy bedobják a vízbe.
-Háromra!- szólt figyelmeztetően az oroszlánnak öltözött srác, majd mindannyian lengetni kezdték az üvöltöző és kapálózó srácot.- 1..2..3!
-Neee!!- kiáltottam, miközben odarohantam, de túl lassú voltam. A részeg fiút bedobták a tengerbe.- Ti teljesen meg vagytok húzatva?!
-Nyugi, csak megpróbáljuk kijózanítani.
-Az nektek sem ártana...eléggé részegek vagytok ti is!- még mindig üvöltöttem velük. Teljesen idióták...de nagyon úgy látszott, hogy nem érdekli, őket, hogy a barátjuk akár meg is halhat. Gyorsan lekaptam a bőrdzsekimet, a cipőmet meg a zoknimat és a sziklák széléhez mentem.- Ha ti nem mentitek meg a barátotokat, akkor majd megteszem én.- mondtam, és azzal a lendülettel beleugrottam a vízbe. A fiúk még a vízbe érkezésem után is üvöltöztek, hogy bolond vagyok, amiért beugrottam, mert a barátjuknak semmi baja; majd halál nyugodtan elmentek, vissza a buliba.. Gyorsan körbenéztem, de sehol sem láttam a fiút!
-Karam!- kiáltottam nevét, de nem érkezett válasz...a francba...ugye nem ájult el máris?..- Karam! Karam, merre vagy?!- hirtelen egyik pillanatról a másikra megpillantottam egy, a szokásosnál is sötétebb foltot a vízen, nem messze tőlem. Ahogy nézni kezdtem, a foltnak hirtelen kezei és lábai lettek...omo...ugye nem? Amilyen gyorsan csak tudtam, odaúsztam, és arccal felfele megtámasztottam őt. Nem volt eszméleténél, hiába pofozgattam és szólítgattam a nevén. Teljes mértékben kétségbe estem...mi van, hogyha meghalt...jézusom...gyorsan összeszedtem a maradék lélekjelenlétemet is; átraktam Karam egyik kezét a vállamon és nagy nehezen, kissé sokára, de kiúsztam a partra. A hátára fektettem az eszméletlen fiút és ismét pofozgatni kezdtem.- Karam! Reagálj már valamit! Kérlek...- semmi életjelet nem adott, ezért azt tettem, ami szerintem még segíthetett rajta...Két kézzel, erősen nyomkodtam a mellkasát, majd szájon át kezdtem lélegeztetni...nem...nem lehet, hogy a szemem láttára haljon meg valaki...nem lehet, hogy nem tudnék rajta segíteni...mint egy végszóként, Karam mellkasa eleinte lassan, majd egyre gyorsabban kezdett mozogni, míg végül nagy nehezen észhez tért, és kiköpte az összes vizet, ami a tüdejében volt. Mikor már megszabadult a tüdejében lévő összes víztől, a mellkasára fordulva próbált normálisan lélegezni.
Sikerült...nem hiszem el, hogy sikeresen megmentettem valakinek az életét...megkönnyebbülésemben a hátamra feküdve próbáltam visszaszerezni az eddig be nem lélegzett levegőt, miközben hatalmasokat sóhajtottam.
-Ez az egész a te hibád...- szólalt meg halkan, de a közelsége miatt hallhatóan Karam. Megrökönyödve néztem rá...mi a...
-Mi az, hogy az én hibám?! Hiszen én mentettelek meg! Nem én tehetek róla, hogy lerészegedtél...
-De igen...te tehetsz róla, hogy lerészegedtem. Ha nem tűntél volna el egyik pillanatról a másikra, ha nem rohantál volna el, akkor ez nem történt volna meg.- mégis mi a fenéről beszél ez? Mikor tűntem én el? Mikor rohantam én el? Csak egy ilyen eset jut eszembe, és az...az a Rilla Go!ban volt...lassan oldalra fordítottam a fejemet és szemügyre vettem a fiút, aki még mindig kissé gyorsan szedte a levegőt. Kissé szégyenlősen kezdte a homokot vizslatni, majd mikor felemelte a fejét, a szemébe néztem és akkor ismét elfogott az az érzés, ami odabent...hogy azonnal elvesztem, hogy az íriszei magukkal ragadtak, hogy nem akarja elereszteni a tekintetemet az a gyönyörű mélybarna szempár. Vizes haja az arcára volt tapadva, de még így is kegyetlenül helyes volt...
-Bocsi...azt hittem, hogy az egyik barátnőm bajban van...azért rohantam el.- mondtam, miközben kissé szégyenlősen rámosolyogtam.
-Miért nem jöttél vissza? Egy centit sem mozdultam...ugyanott álltam és vártam rád.- ha tényleg így volt, akkor egy hatalmas bolond vagyok, hogy nem mentem vissza...Mégis ki az, aki ne menne vissza egy ilyen helyes sráchoz?!
-Valahogy nem az én stílusom ez a buli...- a válaszomnak semmi köze nem volt a kérdéshez, de egyszerűen nem tudtam mást mondani.

-Én se vagyok a stílusod?- na ez volt az a kérdés, amivel teljes mértékben zavarba hozott. Válasz helyett gyorsan felpattantam és elindultam vissza a sziklákhoz a cuccaimért. Mégis hogy várhatja el tőlem, hogy egy ilyen kérdésre válaszoljak? Nem is ismerem...semmit sem tudok róla, a nevén kívül. És az egy dolog, hogy valószínűleg első látásra beleszerettem...de nincs rá garancia, hogy ő is így érez; vagy, hogy ha összejönnénk, akkor minden rendben lenne köztünk... Gyorsan felvettem a kezembe a cuccaimat és épp, hogy megfordultam, hogy lemásszak a szikláról, Karam, szinte a semmiből előttem termett.
-Nem válaszoltál a kérdésemre.
-Hiszen nem is ismerjük egymást és...
-Nem azt kérdeztem, hogy lennél-e a barátnőm...egyelőre.
-De, igen, bejössz...most már boldog vagy?- kérdeztem kissé durcásan, miközben lemásztam a szikláról. Karam szinte azonnal megragadta a felkaromat, hogy ne tudjak elszökni tőle.
-Majdnem boldog vagyok...már csak a szépséges hölgy nevét szeretném tudni, aki egy szempillantás alatt elrabolta a szívemet.- fülig pirultam és egyszerűen nem mertem a szemébe nézni.
-HyeMi....Choi HyeMi.
-Nos, kedves, Choi HyeMi, megtisztelnél azzal, hogy a szemembe nézel?
-Te mindenkinek így udvarolsz?- kérdeztem, miközben felnéztem rá.
-Csak a nagyon szép lányoknak...szóval minden második alkalommal.- felelte vigyorogva.
-Látom a humorérzéked is a helyén van.
-Jaja, reggel jól megráztam a humorfát.
-Hát rossz ágát ráztad meg.
-Lehet...- kezdte, majd közelebb lépett hozzám- Kérek egy puszit.
-Hogy mi van?!- kérdeztem hitetlenkedve.
-Ki kell engesztelned...mondtam, hogy miattad részegedtem le.
-Szerintem még most is részeg vagy.
-Nem vagyok az...na, gyerünk, adj egy kiengesztelő-puszit.- mondta továbbra is makacsul, miközben mutatóujjával az arcára mutogatott.
-Tényleg nem hagysz békén, igaz?- válasz helyett csak továbbra is az arcára mutogatott Egy hatalmasat sóhajtva közelebb hajoltam hozzá; csak Karam ismét poénosnak érezte magát és elfordult az utolsó pillanatban, így ajkaim az ő ajkaihoz értek. Teljes mértékben meg voltam lepődve, ő viszont mosolyogva karolta át a derekam és húzott magához közelebb. Kezeimet mellkasára tettem és eltoltam őt magamtól, de mivel erősen fogott, ezért csak annyira tudtam eltolni magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
-Hogy te milyen kis...
-Kis mi?- kérdezte incselkedve.
-Neveletlen vagy.- mondtam, majd szégyenlősen elfordítottam a fejemet. Karam viszont az állam alá nyúlt és így ismét mélybarna szemei rabjává váltam.
-Lehet...de te majd megnevelsz.
-És honnan veszed, hogy meg akarlak nevelni?
-Jók a megérzéseim.
-Na persze...- Karam kacagva közelebb húzott magához és belepuszilt a hajamba, ezzel ismételten zavarba hozva.
-Kezdhetnéd azzal a nevelésemet, hogy eljössz velem randizni.
-Legyen.- egyeztem bele, miközben átkaroltam a nyakát...ha te így játszol, akkor én is.- De van pár feltételem.
-Hallgatlak.- eléggé zavarban volt és ez meg is látszott rajta...teljesen elpirult.
-Ne menjünk se bulizni, se vízbe.- feltételeim hallatán vadul kacagni kezdett, majd még szorosabban magához ölelt.
-Rendben, nem megyünk se vízbe, se bulizni. Inkább sétáljunk egyet. Mondta, majd megfogta a kezemet, de én szinte azonnal a fogamat szívva elhúztam. Annyira el voltam foglalva azzal, hogy megmentsem ezt a bolondot, hogy teljesen elfelejtettem, hogy felhorzsoltam a kezemet....ráadásul tuti, hogy a tengervíz sem tett neki jót...-Mutasd.
-Nem!- mondtam, majd ép kezemmel a lehorzsoltat fogva és a mellkasomhoz szorítva hátráltam.- Jól vagyok, csak egy kis horzsolás.
-Nekem nagyon nem úgy tűnik, hogy jól vagy.- mondta Karam, majd megragadta a csuklómat, így képtelen voltam elmenekülni tőle. Rám mosolygott és gyengéden megfogta a kezemet...igyekezett úgy fogni, hogy ne tudjak elszökni, de ne is okozzon nekem fájdalmat. Vissza mentünk a Rilla Go!-ba, ahol a pulthoz érve jó pár ismerős alakot pillantottam meg. A pulttól jobbra lévő nagy kerek asztalnál négy barátnőm ült és Karam részeg barátai. Mivel MyunJi észre vett, ezért képtelenség lett volna figyelmen kívül hagynom őket. Karam szabad kezébe vette a sebem ellátásához szükséges cuccokat, majd odamentünk barátainkhoz. Kissé nehéz volt megmagyaráznom a csajoknak, hogy miért vagyok csupa homok és csurom víz. A legnehezebben mégis csak azt lehetett elmagyarázni, hogy mit csinálok egy ázott gepárddal kézen fogva. Kiderült, hogy Karam is Seoul-i, úgy, mint én. Ő és a barátai ugyanazzal a géppel mentek vissza, mint én és a csajok. Mikor leültem egy kétszemélyes helyre és JinHee mellém ült, Karam addig nyafogott, míg mellém nem kerülhetett.
Onnantól kezdve, ha nem is tudtunk mindennap találkozni, mindig beszéltünk egymással telefonon vagy írtunk egymásnak...ezzel sikeresen és teljes mértékben az őrületbe kergetve a csajokat.

Nos, igen....a Rilla Go! erre képes...kihozza mindenkiből az állatot...vagy a szerelmet. <3

Tee Top's ChunJi One Shot no. 2 둡아잇아-nak ^^

Csöndesen ültél és vártál a backstage-ben, mivel hogy te voltál az a lány, akire mindenki féltékeny lehetett a Beautiful Girl mai élő adásán. Zenét hallgatva az iPod-odon és fejben átvetted a koreográfiát, miközben a tükörben magadat nézve igazgattad a sminkedet. Teljesen elkalandoztál és észre sem vetted, hogy megérkezett az öltözőbe a Teen Top. Mindannyian nevetgéltek és egymást ugrátták és ütögették, egészen addig, míg észre nem vettek téged egy függöny túloldalán.

-Ooh..egész csinos! Ő lesz a táncos a fellépésünknél?- kérdezte Ricky reménykedve.
-Gondolom...máskülönben meg mégis miért lenne itt?- felelte unott arccal CAP.
-Öhm..nem is tudom...talán mert egy sasaeng fan?!- kérdezte rikácsolva Ricky, mire válaszképpen CAP jól tarkón vágta, mondván, hogy az illető mekkora egy idióta.
-Amilyen gyönyörű ez a lány, olyan tökéletes lesz a Beautiful Girl-höz.- közölte Niel.
-Az tuti.- mondta egyszerre L.Joe és ChangJo, amin mindenki jót nevetett. Kivéve egy embert...ChunJi-t. Ő semmilyen véleményt nem mondott a lányról, csupán nézte őt.
-Lee Chan Hee!! Ébren vagy még?- kérdezte L.Joe, kezét az említett arca előtt lebegtetve.
-Mi? Ja..persze..
-Haver, menj már oda!- szólalt meg Niel és megadta a kezdőlökést, aminek köszönhetően ChunJi meglökte a széket, amin te ültél.
-Öhm..bocsi.- mondta fejét lehajtva és a tarkóját vakargatva.
-Te ChunJi vagy, igaz?- kérdezted, miközben kivetted az egyik fülhallgatódat és mosolyogva felé fordultál.
-Igen, de szólíthatsz Chan Hee-nek is...mivel..tudod...ez az igazi nevem..- szegény srác csak hülyeségeket volt képes összehordani. Te csak kuncogva annyit mondtál, hogy rendben, így fogod szólítani, mert ez neked jobban tetszik, mint a művészneve.-És...mi jót hallgatsz?- kérdezte ChunJi, majd mikor felé nyújtottad a fülhallgatódat, mosolyogva ült le a melletted lévő székre.

Mindeközben a banda többi tagja a hátatok mögött sugdolózott arról, hogy milyen aranyosak is lennétek együtt. De ti egyáltalán nem törődtetek velük, csak mosolyogva hallgattátok a Teen Top számokat egymás mellett ülve.
Ez sajnos nem tartott olyan sokáig, mint azt te vagy akár ChunJi szerette volna, hiszen a srácokat felszólították a színpadra.
A fellépésed remekül sikerült, mindenki sikítozott. Te viszont ahelyett, hogy arra figyeltél volna, aki neked rappelt/énekelt, szemeddel mindig csak ChunJi-t kerested. Sajnálatos módon a fellépés után rögtön haza kellett menned, így még csak elköszönni sem tudtál a fiúktól, csupán egy üzenetet hagytál nekik, melyben leírtad, hogy mennyire élvezted a velük való találkozást és örülnél neki, hogyha egyszer újra találkozhatnátok.

Te már nem láthattad, de mikor ChunJi elolvasta a leveledet, teljesen kétségbeesett, hogy soha többet nem láthat téged. Így mindenen és mindenkin átgázolva rohant ki az épületből, remélve, hogy még nem jutottál túl messzire. Szerencséje volt, hiszen a koncert helyszínével szemközti buszmegállóban álltál. ChunJi azonnal odarohant hozzád.
-Ugye nem hitted, hogy ilyen könnyen megszabadulsz tőlem?- kérdezte, mikor meglepetésszerűen eléd lépett. Te meglepődöttségedben köpni-nyelni nem tudtál.
-Én...én nem akartam csak úgy eltűnni...de muszáj volt, mert...
-Nyugi, nyugi, nem harapom le a fejedet.- mondta egy mosoly kíséretében és szorosan magához ölelt téged és hosszú percekig így álltatok, az sem érdekelt téged, hogyha otthon leszidnak. ChunJi miatt megéri.- Nos, kedves ifjú hölgy,- kezdte miközben annyira eltolt magától, hogy a szemedbe tudjon nézni.- Akár tetszik, akár nem, mostantól egy percre se foglak elengedni.- Te egy hatalmas vigyor kíséretében lábújjhegyre áltál és egy apró puszit nyomtál az arcára.

Attól a naptól kezdve ChunJi szoros beosztása ellenére is sűrűn találkoztatok és mikor megkérdezte, hogy lennél-e a barátnője, te boldogan igen-t mondtál neki.

~VÉGE~

Can You Even Hear My Heart Or Are You Pretending Not To? (Teen Top's ChunJi One Shot no.1)

Part 1

Van egy dolog, ami mindenki életében megjelenik előbb vagy utóbb. És hogy ez boldogságot fog hozni vagy pedig fájdalmat, azt soha senki sem tudhatja előre. Ahogy azt sem, hogy mikor talál rá az igaz szerelem és mennyit kell várnia, amíg ezt az illető is észreveszi.

Mikor kicsi voltam, megismerkedtem egy nagyon aranyos fiúval, aki mindig mellettem állt. Felvidított, hogyha szomorú voltam, velem örült, hogyha boldog voltam és én is igyekeztem ugyanígy mellette állni. És mielőtt még észre vettem volna, a kis 6 éves énem szerelmes lett.
Most pedig itt állok, majdnem 19 éves fejjel, a nagy betűs élet küszöbén és még mindig ugyanúgy, ha nem jobban szeretem a gyerekkori szerelmemet.
Csakhogy legnagyobb bánatomra, az idő múlásával egyre inkább eltávolodtunk egymástól. A kisfiúból egy fiatal srác lett, akinek a lábai előtt hever az összes nő, és időközben elfeledkezett arról a kislányról, aki ezt látva minden egyes éjjel sírva aludt el, mert félt, hogy elveszíti a legjobb és egyetlen barátját. És jogosan félt....jogosan féltem. Szörnyű volt nap mint nap azt nézni a háttérből, ahogy a legjobb barátom népszerű lesz, én pedig egy kis szerencsétlenség maradtam. Most viszont nem volt ott senki se, hogy elkapjon, hogyha elesek, vagy béna viccekkel próbáljon felvidítani. És habár a tánc segítségével négy remek barátnőre leltem, ez így mégsem az igazi helyzet.

-Yah!! Kim Min Ji!! Várj már meg!! Hallod?!- elmélkedésemből az említett személy hangja zökkentett ki. Rögtön megtorpantam és hátra fordultam.- Yah...mhé...ért nem hallod, hogy..szó..szólok?- kérdezte, mikor lihegve megállt előttem. Miután a térdére támaszkodva kifújta magát, felegyenesedett és kérdő tekintettel nézett rám.
-Bocsi...a gondolataimba voltam merülve.- eleinte gyanakodva nézett rám, majd közelebb lépett hozzám és magához ölelt. Az egyik kezével a fejemet simogatta, a másikkal a derekamat fogta, ezzel elérve, hogy teljesen elvörösödjek.
-Min Ji-yah...miért érzem úgy, hogy kerülsz engem?- a hangjában egy kis fájdalom csengett, de ez még csak meg sem közelítette azt a fájdalmat, amit én éreztem. Te, idióta!!! Nem is kerüllek!! Te vagy az, aki egyre inkább eltávolodik tőlem...én pedig semmit sem tehetek ez ellen...Mégis hogy nézne ki az, hogyha a suli egyik legmenőbb srácával mászkálna egy hozzám hasonló lány? Mindenki kiröhögne és azt hinné, hogy beléd szerettem...ami igaz, de erről senkinek sem kell tudnia, legfőképpen neked nem...

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Az buszról leszállva megtorpantam. Ha most nem találok ki gyorsan valamilyen indokot, hogy miért kell berohannom az iskolába, akkor nagyon nagy bajban leszek és tuti, hogy szégyent fogok hozni arra, akit mindennél jobban szeretek.
-Yah, Lee Chan Hee!!- mindketten a hang irányába fordultunk. Hát persze, a Teen Top. A suli legmenőbb bandája, melynek Chan Hee is szerves része. Ha Teen Top felbukkan, akkor jön az őrült, sikítozó sereg is. És éppen ezért odavetettem egy gyors szia-t Chan Hee-nak, majd meghajoltam az akkor odaérő bandatagok előtt majd sietve berohantam a suliba, nem törődve azzal, hogy legjobb barátom a nevemet kiáltozza.
Amilyen gyorsan csak tudtam, befutottam a legközelebbi mosdóba és magamra zártam az egyik WC ajtaját. Fogalmam sincs, hogy meddig fogom én ezt bírni. Ha az így megy tovább, akkor előbb-utóbb megőrülök, vagy pedig kitör belőlem a viselkedésem oka. És nagyon jól tudom, hogy valahogy mindenféleképpen el fogom veszíteni a legjobb barátomat...
-Láttátok azt a csajt?
-Ja...mit képzel ez magáról?
-Az a lúzer csak egy mocskos, senkiházi kis lúzer!! Ha már ChunJi oppa szól neki, akkor oda kéne mennie és hálásnak lennie, hogy oppa egyáltalán ránézett!!
-Ha megtalálom ezt a ribancot, akkor úgy megtépem, hogy azt is megbánja, hogy világra jött!!- remek...ha figyelek Chan Hee-ra, az a baj, ha nem, akkor meg az...szerencsére hamar kimentek, így én is elmenekülhettem. A telefonom hirtelen rezegni kezdett a kezemben. Chan Hee küldött egy üzenetet, ami semmi jót sem sejtetett számomra, hisz csupán annyit írt, hogy "Nem tudnánk beszélni órák után a szekrényeknél? Nagyon fontos lenne..." Miért van olyan érzésem, hogy ebből semmi jó sem fog kisülni?

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Idegesen üldögéltem az utolsó órámon, egyáltalán nem tudtam figyelni. Idegesen kopogtattam a körmömmel a padon, és valószínűleg jelenleg én vagyok az egyetlen a suliban, aki nem várja a kicsöngetést. Vajon miről akarhat beszélni velem Chan Hee? Miért van olyan érzésem, hogy ez a beszélgetés mindent meg fog változtatni?
Kicsöngetéskor egy hatalmasat sóhajtottam, majd a szekrényem felé vettem az irányt. Mikor megpillantottam ott Chan Hee-t, megtorpantam és elgondolkodtam. Mondhatom azt is, hogy valami nagyon fontos dolog közbejött vagy hogy nem láttam az üzenetet. De mi van akkor, hogyha ez egy életbevágóan fontos dolog? Mintha megérezte volna, hogy ott vagyok, az irányomba fordult és egy halvány mosoly kíséretében megindult felém.
-Szia...
-Szia...szóval..miről is szerettél volna beszélni velem?- egy hatalmasat sóhajtott, majd belekezdett.
-Figyelj, Min Ji. Nem tudom, hogy mi van veled mostanában, de nagyon fura vagy. Folyton elkerülsz és nem csak az iskolában.
-És azt hiszed, hogy nincs meg a megfelelő okom, hogy miért viselkedek így?!-szóval erről akart beszélni. Remek...Hogy fogom én ezt most kimagyarázni? Nem elég, hogy mindennapossá vált a megalázásom, még ő is kezdi.- Azt hiszed, hogy ok nélkül, és unaloműzésből kerüllek?
-Nem. Ismerlek annyira, hogy tudjam, hogy itt valami nagyon nincs rendjén. De hogyha nem mondasz semmit, akkor nem tudok segíteni rajtad, pedig tudod, hogy én mindig melletted állok.- ez volt az a pont, ahol elszakadt az a bizonyos cérna, és kitört belőlem az összes feszültség, kétségbeesés, fájdalom, félelem, elhagyatottság.
-Te komolyan azt hiszed, hogy tudsz rajtam segíteni?! Ez vicces....éveken keresztül észre se vetted, hogy mi a bajom. Túlságosan is el voltál foglalva a haverjaiddal és a hírneveddel...
-Ez nem igaz!!
-De igenis az! Azt akarod, hogy elmondjam, hogy mi a bajom? Hát jó, megteszem, de ne feledd, hogy te kérted!! Utálom, hogy TE távolodtál el tőlem! Utálom, hogy már sosem lógunk úgy együtt, mint régen! Utálom, hogy már semmi sem a régi!- könnyeim utat törtek maguknak, de folytattam. Most az egyszer elmondom neki, hogy mi a bajom, utána pedig el fogok tűnni az életéből...örökre, hiszen ha én magamtól nem tenném meg, akkor ő kér meg rá, és azt nem hiszem, hogy túlélném.- Utálom, hogy amíg te boldogságban éled napjaidat a haveri körödben és a lányok gyűrűjében, addig én az életben maradással küzdök mindennap az iskolában. Nem te vagy az, akinek nincs egy barátja sem, hanem én! Nem te vagy az, akit mindennap megaláznak és megvernek, hanem én! És rohadtul nem te vagy az, aki kiskorunk óta szerelmes a gyerekkori barátjába, hanem én!! Sose vetted észre, hogy ott vagyok a hátad mögött?-nagyon jól tudtam, hogy innen már nincs visszaút. Elveszítettem Chan Hee-t...- Komolyan olyan nehéz lett volna, akár csak egy picit is kilépni az egoista világodból és észrevenni, hogy amíg minden csaj csak is hírneved miatt akar veled lógni, addig én ott voltam a hátad mögött? Én, aki feltétel nélkül, és az életénél is jobban szeret? Én, akinek fájt látni, hogy a barátja távolodik tőle? Én...egy cseppet sem akarok önző lenni. Nem várom el, hogy folyton velem legyél, de nem tudtál volna...csak egy kicsit...csak...egy kicsit...- kezdtem és a mondat végére mélyen szemeibe néztem.- többet törődni velem?  Csupán annyi kellett volna, hogy egyszer-kétszer megkérdezed, hogy hogy vagyok vagy rám mosolyogsz...de...sajnos te még erre sem voltál képes. Magamra hagytál, pedig megígérted, hogy mindig mellettem leszel, még akkor is, hogyha én már utállak!!- szabályosan zokogtam. De ki kell bírnom...még néhány mondatba öntött érzés és gondolat, és utána végre kifuthatok a világból vagy elnyelhet a föld.- Csakhogy ez sosem fog megtörténni. Én beléd szerettem, te pedig megváltoztál és magamra hagytál. De nyugi, ezek után nem kell velem törődnöd. Eltűnök az életedből...és...ha egyszer mégiscsak újra összefutnánk, akkor már egy teljesen új ember leszek, és habár ugyanúgy foglak téged szeretni, mint bármikor máskor, képes leszek ezt elrejteni...úgyhogy...szia...- miután ezt kimondtam, pillanatok alatt hátat fordítottam neki, és zokogva rohanni kezdtem és meg sem álltam a táncstúdióig. A lányok pont szembe jöttek velem a folyosón, én pedig a karjaikba vetettem magam és kisírtam minden bánatomat, miközben végig Chan Hee nevét mondogattam.

Part 2

ChunJi pov.:

Van egy dolog, ami mindenki életében megjelenik előbb vagy utóbb. És hogy ez boldogságot fog hozni vagy pedig fájdalmat, azt soha senki sem tudhatja előre. Ahogy azt sem, hogy mikor talál rá az igaz szerelem és mennyit kell várnia, amíg ezt az illető is észreveszi.

Mikor kicsi voltam, megismerkedtem egy nagyon aranyos lánnyal, aki mindig mellettem állt. Felvidított, hogyha szomorú voltam, velem örült, hogyha boldog voltam és én is igyekeztem ugyanígy mellette állni. És mielőtt még észre vettem volna, a kis 6 éves énem szerelmes lett.
Most pedig itt állok, majdnem 19 éves fejjel, a nagy betűs élet küszöbén és még mindig ugyanúgy, ha nem jobban szeretem a gyerekkori szerelmemet.
Csakhogy ma egy olyan dolog történt, ami miatt elveszítettem őt. Még mindig itt állok a folyosó kellős közepén és Min Ji szavai még mindig lesokkolnak. Tényleg ennyire nem figyeltem oda rá? Sose láttam őt még ennyire kiborulni. Hogy lehettem ekkora idióta, hogy nem vettem észre, hogy mennyire szenved?! Ő az, aki mindig mellettem állt és mindenben támogatott, én meg így hálálom meg? Szánalmas vagyok...
A suliból rögtön Min Ji háza felé vettem az irányt. Most mindennél jobban beszélni akartam vele. El akartam neki mondani, hogy mennyire sajnálom a viselkedésemet és, hogy szeretném helyrehozni. És legfőképpen azt akarom neki elmondani, hogy szeretem őt és, hogy túl fontos számomra ahhoz, hogy elveszítsem. A háza elé érve rögtön az ablakát kerestem. Egyáltalán nem égett ott a lámpa. Majd hirtelen kinyitódott az erkély ajtaja, amin Min Ji lépett ki, én pedig bepánikolva azonnal a falhoz simultam. Nem szólt egy szót sem, de így is hallottam, hogy zokog. Olyan fájdalom mardosta a szívemet, amilyet még sosem éreztem. Hirtelen olyan hangot hallottam, mintha valaki eltépett volna valamit, majd egy ajtócsapódást. Felnéztem az erkélyre, de Min Ji már nem volt ott. Hatalmasat sóhajtva, a sorsomba beletörődve indultam el, mikor ráléptem valamire. Mikor megláttam, hogy mi volt az, térdre rogytam és utat törtek maguknak a könnyeim. Most már tuti, hogy elveszítettem őt...
Még akkor is ezen gondolkodtam, mikor a srácokkal közös lakásunkba hazaértem. lehajtott fejjel mászkáltam és semmi sem érdekelt. Illetve, de. Valahogy helyre kell hoznom ezt a dolgot Min Ji-vel. Nem akarom őt elveszíteni...szörnyen fontos számomra. A nappaliba belépve a srácok izgatottan felugrottak a kanapéról.
-Na, hogy ment? Bevallottad neki, hogy szereted?- csupán megráztam a fejemet L.Joe kérdésére.- Hát akkor? Mégis mi történt? Mondd már el!
-Azt hiszem, hogy...nem....biztos vagyok benne. Elveszítettem egy számomra nagyon fontos személyt.- nyögtem ki végül és éreztem, hogy egy könnycsepp hullik végig az arcomon.- Észre se vettem, hogy mennyire szenved. Ti tudtátok?- kérdeztem rájuk emelve tekintetemet.- Ameddig én tök jól éltem az életemet, addig szegény Min Ji-t nap mint nap megalázták és bántották. Hogy lehetettem ekkora barom, hogy észre se vettem mennyire szenved?! És most tuti, hogy utál és teljes mértékben megértem.- elővettem a farzsebemből a Min Ji által kettétépett közös fotónkat, amire ráléptem a házunk előtt.
A kép tavaly nyáron készült, amikor egyik alkalommal Min Ji átjött hozzánk. Annyira megtetszett neki a kép, hogy utána mikor hazaért, rögtön rászerkesztett egy-két apróságot. Emlékszem, hogy mikor átadta a nekem szántat, mennyire csillogott a szeme. Olyan gyönyörű volt...

-És most akkor mi lesz?- kérdezte C.A.P
-Fogalmam sincs...- mondtam egy hatalmas sóhajtás kíséretében, majd leültem a kanapéra és a kezeimbe temettem arcomat. Valahogy el kellene mondanom neki mindent.
-Nekem van egy ötletem.- szólalt meg Ricky, miközben leült mellém.
-Hallgatlak.- remélem, hogy valami használható ötletet mond majd..
-Jövő tanév elején lesz lehetőség fellépni. Felléphetnénk egy olyan dallal, ami arról szól, hogy elvesztettél egy számodra fontos embert.- hmm...nem is rossz ötlet.
-Azt is tedd hozzá, hogy mennyire szerelem bolond vagy és hogy ezzel már a haverjaidat is az őrületbe kergeted.- szólalt meg a nappaliból Niel.- De komolyan. Rohadtul idegesítő éveken keresztül a sóhajtozásaidat hallgatni és azt, hogy bárcsak lenne merszed elmondani Min Ji-nek, hogy mit érzel iránta.- reagálásképpen egy párnával a kezemben odamentem hozzá és el kezdtem püfölni. Viszont...lehet, hogy ezt is bele kéne tenni a dalba.
-Ha esetleg biztosra akarsz menni, akkor a közös képeteket be lehetne rakni a háttérbe.- mondta a kanapén elnyúlva ChangJo.- Akkor tutira tudni fogja, hogy neki énekelsz.
-Arra nem gondoltál, hogy mi lesz akkor, hogyha ezért megint meg fogják alázni?- teljesen jogos volt L.Joe kérdése.
-Meg akarom védeni őt attól, hogy bántsák, nem pedig még több okot adni rá.
-Oké, csak egy ötlet volt.
-De attól még adhatunk neki utalásokat.- mondta sejtelmesen Niel.- Például elküldhetjük majd neki a dalt és majd mondjuk néhány órával később ráírunk, hogy "bocsi, félrement az üzenet". Vagy akár járkálhatnánk a környékén a dalt énekelve.- Megmosolyogtam, hogy mennyire segítőkészek a srácok. Hálás voltam nekik, hogy így támogatnak.
Attól a naptól kezdve mindig gyakoroltunk, még nyáron se hagytunk ki egy napot se. A srácok tudta nélkül pedig magánakcióba kezdtem. Mindennap írtam egy sms-t Min Ji-nek, hogy érdeklődjek felőle. Ha reggel tudtam csak írni neki, akkor megkérdeztem, hogy hogyan aludt, ha pedig csak este értem rá, akkor megkérdeztem, hogy milyen volt a napja, de sajnos sosem válaszolt...még annyit sem írt, hogy hagyjam békén.
De nem adom fel. Bármit megteszek azért, hogy beszélhessek vele.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Néhány hónappal később, az új tanév kezdetekor:

Min Ji pov.:

-Na, csajok, akkor készen vagytok?- kérdeztem izgatottan, hiszen most először fogunk az utcán fellépni. Az elmúlt időszakban So Hyun, Ji Yoon, Ga Yoon és Ji Hyun voltak azok, akik végig mellettem álltak és igyekeztek elfeledtetni velem Chan Hee iránti érzéseimet. Igaz, hogy nem sikerült nekik, de azért nagyon hálás vagyok, hogy a "visszatérésem"-ben segítenek. El akarom érni, hogy Chan Hee megbánja, hogy magamra hagyott. Olyan lánnyá akarok válni, akit sosem kaphat meg. Változtattam a külsőmön és az emberekhez való hozzáállásomon is. Nem fogom hagyni, hogy néhány idióta alak megalázzon!
-Gyertek, menjünk!- szólt Ji Hyun, mi pedig engedelmeskedtünk a leader-nek és felléptünk a színpadra és gyorsan beálltunk a megfelelő pózokba. Mivel ma van az új tanév kezdete, ezért ilyenkor bárki, aki előtte feliratkozott felléphet az egész suli előtt. Mondhatni szerencsének, a suli, ahova a csajok eddig jártak, fel lett vásárolva az én sulim által, így az összes ottani diák átkerült ide. Ennek örömére egész nyáron gyakoroltunk, hogy felléphessünk ma. És volt olyan hatalmas mázlink, hogy leader-ünk pont a Teen Top előtt iratkozott fel, így még nagyobb esélyem van a visszavágásra. Főleg, hogy a csajok betanították a dalunk fanchantját néhány embernek, akik ott vannak a közönség soraiban, és amiért nagyon hálás vagyok a csajoknak, hogy hagyták, hogy a dalunk előtt legyen egy kis szóló részem, ami alatt ők és a beépített emberkék a nevemet fogják kiabálni. Így esélytelen, hogy egy bizonyos személy ne figyeljen fel rám!

Miután befejeztük a fellépésünket, következett a bemutatkozás, amit minden egyes banda megcsinált.
-Váó~!! Hát ez aztán remek volt!!- jött oda két évfolyamtársam, akik most műsorvezetők voltak.- ínagy tapsot kérünk ennek az öt tehetséges és gyönyörű lánynak!!
-Annyeonghaseyo~! Mi vagyunk a 4Minute!!- kiáltottuk közösen, majd meghajoltunk, majd szépen egyesével bemutatkoztunk és elmondtuk a bandában betöltött szerepünket, majd a srác műsorvezető, Im Hyun Sik, magához ragadta a szót.
-Melyikőtök volt az, aki az elején szólót táncolt?- nagy vigyorral az arcomon felemeltem a kezemet.- Egyszerűen nagyszerű volt!! A rappelésről már nem is beszélve!!!
-El ne ájulj!- szólt poénkodva a lány műsorvezető, Nam Hye Rin.
-De most miért?- kezdte nyafogva Hyun Sik.- Tök jó volt! Esküszöm, hogy mostantól kezdve a rajongód vagyok!

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Miután lejöttünk a színpadról egy csomóan gratuláltak nekünk, még a Teen Top is odajött. Csakhogy engem egy pillanat alatt elrángatott L.Joe.
-Megkérhetlek valamire?- kérdezte.
-Az attól függ, hogy mi lenne a kérésed.
-Nem nagy dolog. Csupán arra kérlek, hogy maradj itt az előadásunk alatt és nagyon figyelj oda ChunJi részére.- az említett személyre néztem, és minthogyha folyamatosan engem figyelt volna, majd rám mosolygott. Htá...úgy látszik, hogy ő is változtatott a külsején nem csak én...míg én narancssárga hajkoronával mászkáltam nap mint nap, úgy látszik, hogy ő addig bevörösödött. Olyan volt, minthogyha lángolna a feje, de nagyon jól állt neki...vagyis...
-Már miért figyelnék oda Chan Hee részére?-kérdeztem ismét L.Joe felé fordulva.
-Azért, mert neked szól. Ő írta meg az egész dalt, és csakis miattad.- már éppen kérdezni akartam, hogy miért, de a színpadra szólították a srácokat.- Kérlek, Min Ji! Ez nagyon fontos lenne.-beleegyezően sóhajtottam, majd miután ő is felrohant a színpadra, a csajokhoz mentem, és együtt leültünk a nagy tv elé, amin keresztül a fiúk fellépését néztük.
Vajon...miért kell odafigyelnem Chan Hee részére? Mondani fog valamit, amit nekem szán, vagy mi?
Feszülten figyeltem, mikor az ő része jött...de egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ezt akarja nekem üzenni. Az nem lehet!!

Part 3

Min Ji pov.:

-Már miért figyelnék oda Chan Hee részére?-kérdeztem ismét L.Joe felé fordulva.
-Azért, mert neked szól. Ő írta meg az egész dalt, és csakis miattad.- már éppen kérdezni akartam, hogy miért, de a színpadra szólították a srácokat.- Kérlek, Min Ji! Ez nagyon fontos lenne.-beleegyezően sóhajtottam, majd miután ő is felrohant a színpadra, a csajokhoz mentem, és együtt leültünk a nagy tv elé, amin keresztül a fiúk fellépését néztük.
Vajon...miért kell odafigyelnem Chan Hee részére? Mondani fog valamit, amit nekem szán, vagy mi?
Feszülten figyeltem, mikor az ő része jött...de egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ezt akarja nekem üzenni. Az nem lehet!!

Azóta eltelt vagy egy hét, de én még mindig nem hiszem el az egészet. Mégis hogy üzenhetne Chan Hee nekem olyat, hogy elvesztett egy fontos személyt és most megbánta? Várjunk csak...hogy ez eddig nem jutott eszembe!! Hát persze! Így már van értelme! De ha ez az igazság, akkor meg nem értem, hogy miért arról énekelnek a srácok, hogy szerelem-bolondok? Akkor hogy jön ez ide? Lehet, hogy nem is nekem énekelte? De akkor meg minek mondta azt L.Joe, hogy figyeljek Chan Hee részére?...Talán...azért mert Chan Hee, vagyis Chunji beleszeretett egy lányba és ezzel a dallal üzent neki, nekem meg azt akarja ezzel mondani, hogy hagyjam őt békén, mert már mást szeret? De hát ennek sincsen értelme, mivel egész nyáron nem is léptem vele kapcsolatba...
A további elmélkedésemet az zavarta meg, hogy hogy megérkeztem a családi boltunkhoz és megpillantottam valakit lehajtott fejjel a lépcsőn ülni.

ChunJi pov.:

Már vagy egy hét eltelt a fellépésünk óta, de még mindig nincs semmi hír Min Ji-ről. Mármint azt hittem, hogyha meghallja a dalt, akkor majd szóba fog velem állni és akkor elmondhatom neki az érzéseimet. Csakhogy nagy ívben elkerült engem és a srácokat is, de legfőképpen L.Joe-t. Vajon mit mondhatott neki a fellépés előtt, hogy ennyire elkerüli még őt is?
Egy hatalmas sóhajtás kíséretében felkeltem az ágyamról és felöltöztem. Úgy döntöttem, hogy akcióba lendülök. Nem akarok tovább várni. A lakásból kilépve első utam Min Ji-ék házához vezetett. Min Ji és a szülei Seoul Hanok-kerületében laknak. Mindig is szerettem itt lenni, egyrészt Min Ji miatt, másrészt, mert gyönyörűnek találtam ezt a környéket és olyan volt, minthogyha az ember egy másik korba lépett volna.
A házhoz érve nagy levegőt vettem és csöngettem, de sokadjára sem nyitottak ajtót. Ekkor eszembe jutott, hogy mit is szokott mondani Min Ji "Hogyha senki nem nyit neked ajtót, akkor ugorj le a boltunkba, ott tuti, hogy megtalálsz minket." Emlékszem, hogy mennyire ragyogott az arca, mikor ezt mondta...miket beszélek, hiszen ő mindig is mosolygott, szinte sose láttam őt sírni. Kivéve persze a múlt tanév végén, és akkor, amikor megismerkedtünk.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*
-Omma! Lemehetek a játszótérre?- kérdezte egy 6 éves, mindenki által aranyosnak titulált kisfiú az édesanyjától.
-Kivel mész le?- a kisfiú erre a kérdésre elszontyolodott. Sosem volt jó barátkozásban. Általában távolról figyelte, ahogyan a többiek boldogan játszadoznak együtt. Édesanyja megenyhült kisfia arcát látván, majd egy fejsimogatás és egy "vigyázz magadra" felszólítás után útjára engedte őt. A kis Chan Hee mikor leért a játszótérre, nem talált ott senkit...legalább is először ezt hitte. Már éppen elindult volna hazafelé, mikor pityergés hangja ütötte meg a fülét. Eleinte csöndben fülelt, majd megindult a hang irányába. Mikor közelebb ért látta, hogy egy kislány ült a hintán, miközben sírva barackot evett konzervből. Chan Hee általában nem ment oda, hogyha másokat sírni látott, mert úgy gondolta, hogy ez nem az ő dolga. Most viszont mégis odament és leguggolt a pityergő kislány előtt. Kinyújtotta a kezét és simogatni kezdte a kislány fejét, aki meglepődve hagyta abba a sírást, hiszen hozzá volt szokva, hogy senki nem törődik azzal, hogyha ő sír.
-Ne sírj!- mondta egy bátorító mosoly kíséretében a kis Chan Hee, mire a kislány rögtön letörölte a könnyeit.- Hogy hívnak?
-Kim...Min Ji.- felelte bátortalanul a kislány.
-Szia! Én pedig Lee Chan Hee vagyok.- ő is meglepődött saját magán, hiszen sosem próbált meg másokkal barátkozni, de úgy érezte, hogy Min Ji más, mint a többiek.- Miért sírtál?- kérdezte meg, miközben leült a kislány melletti hintára.
-Mert nincs egy barátom se. Senki se akar játszani velem.- mondta sírásra álló szájjal a kislány.
-Képzeld, velem se. Nekem sincsenek barátaim.- a kis Min Ji érdeklődéssel pillantott a kisfiúra.
-Kérsz barackot?- kérdezte Min Ji, miközben felszúrt a villájára egy darabot és Chan Hee felé nyújtotta, aki mosolyogva fogadta el a felé nyújtott gyümölcsöt.- Chan Hee...akarsz a barátom lenni?- az említett boldogan bólintott, majd megragadta a kis Min Ji kezét és sétálni indultak. Útközben rengeteget beszélgettek és nevetgéltek. Amerre jártak, mindenki megmosolyogta őket, hogy milyen aranyos kis párt is alkotnak. Chan Hee nagyon udvariasan hazakísérte Min Ji-t.
-Megígéred, hogy mostantól barátok leszünk?- kérdezte a kislány a kisfiú felé fordulva, aki válaszul csak megölelte. 
-Ígérem, hogy mindig melletted leszek...még akkor is, hogyha te már utálni fogsz.
-Sosem foglak téged utálni, Chan Hee.- mondta mosolyogva Min Ji, majd viszonozta az ölelést. Miután elbúcsúztak, Chan Hee szökdécselve és dudorászva ment haza. Édesanyját meglepte kisfia viselkedése, és mikor rákérdezett, a kis Chan Hee csak ennyit felelt.
-Szereztem magamnak egy barátot. És úgy érzem, hogy Min Ji nagyon fontos lesz a számomra.
Attól a naptól kezdve Chan Hee mindennap átment Min Ji-hez és együtt játszottak és nevetgéltek, és egy kis idő elteltével elválaszthatatlanok lettek... 

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*
Időközben megérkeztem a bolthoz. Min Ji anyukája éppen egy kinti asztalt törölgetett, mikor megpillantott.
-Chan Hee! Hogy én milyen régen nem láttalak téged! Hogy megnőttél, és milyen jóképű lettél!- mondta miközben megölelgetett.- Min Ji nincs itthon, elment sétálni.
-Ho..Honnan...
.Hogy honnan tudom, hogy őt keresed?- bólintottam, mire mosolyogva válaszolt.- Ugyan-ugyan. Hát nem egyértelmű? Akármikor erre jársz, mindig őt keresed. De mondd csak, Chan Hee. Minden rendben? Mármint Min Ji semmit nem mond, folyton csöndben van és csak bámul maga elé. Olyan mint egy zombi.
-Nos, nincs minden rendben, de éppen ezért vagyok itt. Rosszat tettem Min Ji-vel és szeretném helyrehozni.- ő pedig csak megértően bólintott, majd mondta, hogy szerinte Min Ji nemsokára hazaér, várjam meg nyugodtan. És pontosan így is tettem. Leültem a bolt bejáratánál a lépcsőre és fejemet az öklömön támasztva vártam.
-Hát te meg mit keresel itt?- Min Ji hangja zökkentett ki. Ott állt tőlem néhány lépésnyire, meglepett arckifejezéssel.
-Miattad vagyok itt.- feleltem, miközben felálltam és leporoltam magamat. Lassan elindultam felé, hogy megöleljem, de ő ellökött magától.
-Kérlek, ChunJi, menj el innen.- meglepetésemben megtorpantam. ChunJi? Mégis mióta hív ő így?
-Nem megyek el. Hiszen megígértem, nem igaz? Mindig melletted leszek, még akkor is, hogyha te már utálsz.- eléggé meglepődhetett, hiszen az eddig mellei alatt összefont kezeit leengedte a teste mellé. Újra elindultam felé, de ezúttal egyáltalán nem akadályozott meg se szóval, se tettel, így végre meg tudtam ölelni.- Mit szólnál hozzá, hogyha sétálnánk egyet? Közben ígérem, hogy elmondok neked mindent.
-És mégis mi mindenre gondolsz?- kérdezte, miközben kibontakozott az ölelésemből és elindult lefelé az utcán. Gyorsan követtem és olyan közel mentem hozzá, amennyire csak tudtam.- Csak mert én nem akarok semmit sem megbeszélni veled.
-Akkor meg mégis minek indultál el?- kérdeztem, mire megtorpant, én pedig beleütköztem.
-Mert eszembe jutott valami...- mondta kissé hűvösen, majd hátat fordított nekem és elindult. Meg sem állt, egészen addig, míg el nem ért egy kis közérthez, ahova be is ment. Én úgy döntöttem, hogy inkább kint megvárom. Nem sokkal később ki is jött két kis konzervdobozzal és egy villával a kezében, majd ismét megindult.- Most egész végig úgy fogsz követni, mint egy kiskutya, vagy ki is nyögöd végre, hogy miért vagy itt?- kérdezte, mikor megérkeztünk az úti célunkhoz, ami nem más volt, mint egy játszótér. Min Ji leült az egyik hintára, és el kezdte eszegetni a konzervek tartalmát, ameddig én nosztalgiáztam egy sort.
-Itt ismerkedtünk meg.- mondtam, miközben ismét felidéztem magamban az emléket. Min Ji kezében megállt a villa, és csodálkozva nézett rám.- És akkor is ugyanígy konzerv-barackot ettél.- mondtam mosolyogva, majd odaültem a mellette lévő hintára.- Attól a naptól fogva rengeteg időt töltöttünk itt, emlékszel?
-Igen...mindenre emlékszem.
-Én is emlékszem mindenre, Minnie- erre felkapta a fejét és mérgesen rám nézett. Kicsiként is utálta, hogyha így hívom. Úgy gondolta, hogy a beceneve megegyezik a Mickey egér mesében levő lány egérével. Szinte hallom a fejemben, ahogy azt mondja, hogy...
-Nem vagyok egér! Ne szólíts így!- meglepődötten felé fordultam, majd felfújt, duzzogós arcát megmosolyogva átkaroltam a vállát.- Utálom, amikor így szólítasz, Channie!
-Mi a...hé!!! Tudod, hogy ezt utálom!
-Én is utálom, ha Minnie-nek szólítasz!
-De hát annyira illik rád.- mondtam, miközben megcsíptem az arcát.- Olyan kis cuki vagy így.- válaszképpen kinyújtotta rám a nyelvét, mire én nevetve magamhoz öleltem. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam Min Ji kezét, és el kezdtünk a környéken sétálni. Amerre jártunk, mindenki mosolyogva figyelt minket.- Ez most pont olyan, mint mikor először hazakísértelek. Akkor is ugyanígy mindenki megmosolygott minket.
-De az teljesen más volt, mint most.- mondta Min Ji lehajtott fejjel.- Akkor még barátok voltunk.- hirtelen megtorpantam. Itt az idő, Lee Chan Hee! Valld be, hogy mit is érzel iránta.
-Igazad van.- mondtam, miközben magam felé fordítottam Min Ji-t a vállánál fogva.- Akkor még barátok voltunk, de azóta rengeteg minden változott. Felnőttünk és elkezdtünk eltávolodni egymástól. Csakhogy én ezt nem akartam. Nem akartam, hogy csupán csak elsétáljunk egymás mellett a suli folyosóján. De megtörtént...én viszont szeretném ezt helyrehozni. Tudom, hogy az elmúlt időszakban nem viselkedtem valami jól, de szeretnék ezen változtatni, mert...- Gyerünk Chan Hee!! Mondd már ki!!- Mert szeretlek téged, Kim Min Ji!

Azt hittétek, hogy vége van ennek a résznek, igaz? De nem!!! Még csak most jön a java! ;)



Min Ji pov.:
-..Mert szeretlek téged, Kim Min Ji!- lélegezni is elfelejtettem, annyira meglepett, amit Chan Hee mondott. A szemeim pillanatok alatt megteltek könnyekkel és a szám is sírásra állt. Gyorsan közelebb léptem Chan Hee-hoz, a derekánál fogva átöleltem és arcomat a nyakába fúrtam.- Hogyha ez egy álom, akkor soha többet nem akarok felébredni.
-Hidd el, hogy nem álom.- mondta Chan Hee, majd eltolt magától annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. Villantott egy rossz-fiús féloldalas mosolyt, majd megcsókolt. Soha életemben nem voltam annyira boldog, mint akkor.- Hisz megígértem, nem igaz? Mindig is a barátod leszek, még akkor is, hogyha utálsz. Csakhogy most másképp akarok a barátod lenni....Min Ji, lennél a barátnőm.
-Igen.- feleltem fülig érő szájjal, majd ismét hozzábújtam, ő pedig nevetve ölelt át. Egy darabig így maradtunk, majd mikor már kezdett sötétedni és lehűlni az idő, Chan Hee összekulcsolta a kezeinket és elkísért hazáig, majd miután egy búcsúcsókkal elváltunk, vigyorogva és szökdécselve mentem be a házba.
Attól a naptól kezdve Chan Hee-nak megint szokásává vált mindennap eljönni hozzám, ugyanúgy, mint ahogy kicsiként is.
Ki hitte volna, hogy egy gyerekszerelemnek ilyen jó vége lesz?

~VÉGE~

Idol-Brother-Lover V.

-Éééés megérkeztünk~!- harsogta Young Saeng. Mindenki kiszállt az autóból és kinyújtóztatta fáradt tagjait. Jung Min kissé szúrós tekintettel nézett rám, amit betudtam annak, hogy még mindig haragszik rám. Nem kellett volna eltekernie a kedvenc számomról és akkor nem lett volna ez.
Szemem sarkából megpillantottam valamit, ezért fejem arra fordítottam. Hogy ez a ház milyen rohadt nagy! Wow. És a bébicsőszöm egyedül lakik itt? És én itt fogom tölteni a nyaramat? Mégse lesz ez olyan rossz, hogyha egy ilyen helyen kell laknom.
-Látom, hogy megérkeztetek.- a bébicsőszöm a ház bejáratában állt és onnan üdvözölt minket.- A cuccaid épségben vannak és felvittem őket az emeletre, Hye Min-ah. Megtennéd, hogy bemész egy kicsit? Szeretnék valamit megbeszélni a srácokkal. Addig nyugodtan nézz körbe, végül is három hónapot itt kell töltened, ismerned kéne a helyet, ahol laksz.- rám mosolygott, majd elállt a bejáratból, hogy beljebb tudjak menni. Az előtérben levettem a cipőmet, majd a lépcsőn indultam felfele, mikor zene ütötte meg a fülemet. Kicsit tovább hallgatóztam és felismertem. Mégis mit vártam ettől az alaktól? Egyértelmű, hogy a banda dalait lehet csak hallani. megráztam a fejemet és felmentem a lépcsőkön.
Az emelten minden gyönyörűen be volt rendezve. Volt egy előtérszerűség, ahol kanapék, dohányzóasztal és könyves szekrények voltak. mivel imádok olvasni, közelebb mentem a könyves szekrényekhez, melyek tele voltak olyan könyvekkel, melyeket imádok vagy már régóta el akartam olvasni. Nagyjából öt polc szabadon volt hagyva, így oda ki fogom rakni a sajátjaimat. A könyves szekrények mellett volt egy nagy ablak. Az ablakkal szemben pedig három ajtó. Az egyik egy nagy fürdőszobát rejtett, a második egy félig tele lévő gardróbot, a harmadik pedig a szobámat. A szoba halvány rózsaszín és barack színekben pompázott és rengeteg virágminta volt mindenhol. Egy nagy tolós üvegajtó be volt homályosítva és virágok voltak belekarcolva. Eltoltam az ajtót, ami mögött egy erkély volt. A szobám az utcára nézett ki, így pont láthattam, ahogy a fiúk a furgon mellett beszélgetnek. Hyung Joon észrevett és vadul integetni kezdett nekem. Mosolyogva visszaintegettem neki. Hyun Joong is felém pillantott és egy féloldalas mosolyt eresztett meg felém, amit én egy apró grimasz-szerűséggel viszonoztam. Nagyon hálás vagyok neki, hogy egy egész emeletet kaptam az ittlétem idejére, de ezzel is csak menőzni akar, hogy mennyi pénze van. Bár azt még mindig nem értem, hogy honnan tudhatta, hogy mik a kedvenc dolgaim. A szobából kimenve az előtérben lévő ablakhoz mentem, és unalmamban kinéztem rajta. Ez az ablak pont az ellentétes irányba nézett, mint a szobában lévő, így a kertet tudtam megcsodálni. Gyönyörűen gondozott hatalmas kert terült szemeim elé, ahol még egy kis patakszerűség is volt, valamint egy kerti-parti kellékei is. A szemem sarkából valami fehér dolgot pillantottam meg, így kíváncsian fordítottam arra a fejemet. Egy nagy fehér alaszkai malamut pihent a kert egyik szélén. Mivel kutyabolond vagyok, ezért gyorsan lerohantam a lépcsőn (ami inkább trappolás volt) és a cipőmet felvéve kirontottam az ajtón, majd sikítozva és "KUTYA!!!"-t ordítozva sprinteltem a kertbe. Persze a kutyus közelében lelassítottam, mert nem akartam szegényre a frászt hozni.
-Szia kutyus!- köszöntem neki, majd elé leülve felé nyújtottam a kezemet. De ő teljesen figyelmen kívül hagyott és csak henyélt tovább.- Ne már! Legalább a kezemet szagold meg. Nem akarlak bántani.- a kutyus lassan feljebb emelte a fejét, így meg tudtam nézni a nyakörvén díszelgő kis medált, amin a "Kimchi" felirat díszelgett. Szegény kutyusnak ilyen nevet adni. Közben Kimchi közelebb jött felém és el kezdte szaglászni a kezemet. Eleinte csak épphogy odadugta az orrát, de néhány másodperc múlva már hatalmas buksiját dörzsölte a kezemhez. Nem sokkal később izgatottan letepert és csaholva nyalogatni kezdte az arcomat.
-Kimchi! Yah, Kimchi! Hagyd abba! Hallod? Hozzád beszélek!- nagy nehezen, de le tudtam szedni magamról, de továbbra is izgatottan mászkált körülöttem. Össze-vissza ugrándozott és boldogan ugatott. Mosolyogva néztem, ahogy a kutyus hol az egyik, hol a másik oldalamon bukkant fel.- Gyere ide, Kimchi.- szóltam hozzá kedvesen, ő pedig rögtön odajött hozzám.- Ül...Ügyes kutyus vagy! Most fekszik...Ügyes! Add ide a mancsodat...Ügyes vagy! Gurul...Nagyon jó!- minden egyes parancsszavamat teljesítette. Nagyon jól be van tanítva, de kíváncsi voltam még egy dologra.- Kimchi, figyelj! Bumm!- és sikerült neki! Mikor azt mondtam, hogy bumm és pisztolyt formálva a kezemből rámutattam, ő lefeküdt a földre és mancsait a pofija elé helyezte. Sikítozva körbe ugráltam Kimchi-t, de nem kellett sok és ő is felem együtt ugrándozott. Boldogan dögönyöztem meg a kutyust, és eldöntöttem, hogy ameddig itt vagyok,rengeteg időt fogok vele tölteni.


 *~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Hyun Joong pov.:
Miután kirohantam a reptérről, fogtam egy taxit és hazamentem, közben írtam egy sms-t az apámnak, hogy ők is induljanak el. Hálaégnek időben odaértem és át tudtam venni Hye Min cuccait. Gyorsan felvittem őket az emeletre, majd a dudaszó hallatára le is rohantam üdvözölni őket.
-Látom, hogy megérkeztetek.-  a ház bejáratában álltam és onnan üdvözöltem Hye Min-t, a srácokat és apámat.- A cuccaid épségben vannak és felvittem őket az emeletre, Hye Min-ah. Megtennéd, hogy bemész egy kicsit? Szeretnék valamit megbeszélni a srácokkal. Addig nyugodtan nézz körbe, végül is három hónapot itt kell töltened, ismerned kéne a helyet, ahol laksz.- rá mosolyogtam, majd elálltam a bejáratból, hogy beljebb tudjon menni.
-Ez a lány kegyetlen!- közölte szörnyülködve Jung Min.- Könyörgöm neveld meg!
-Te is nagyon jól tudod, hogy miért utálja az idolokat. Új neki ez a dolog csak úgy belecsöppent, pedig ő nem is kért ebből az egészből.- oktatta ki őt a maknae, majd vadul integetni kezdett felfelé. Mindannyian odanéztünk és Hye Min-t láttuk az erkélyen állni. Hirtelen rám pillantott, én pedig egy mosolyt küldtem felé, amire egy grimasz volt a válasza, majd bement a szobába.
-De miért nekünk kell tűrni ezt? Hyun Joong hyung vállalta, nem mi!- Jung Min ott folytatta, ahol abbahagyta.
-Ha ennyire ellenszenves neked Hye Min, akkor ne gyere ide a nyáron, oké, Jung Min?- közöltem nemes egyszerűséggel, és mielőtt még az említett bármit is mondhatott volna, elindultam a ház felé. Ebben a pillanatban rontott ki Hye Min az ajtón, sikítozva és "KUTYA!!!"-t ordítozva, majd besprintelt a kertbe. Kimchi nagyon fog neki örülni.  Ő még apró kis kölyök volt, mikor a baleset történt, de tudom, hogy emlékszik az eredeti gazdijára, hiszen akárhányszor a régi képeket látja, rögtön nyüszíteni kezd.
Ha másért nem is, akkor legalább miatta itt fog maradni Hye Min. Én pedig lehet, hogy esélyt kapok, hogy visszaszerezzem a lányt, aki mindennél fontosabb nekem...

Idol-Brother-Lover IV.

Hye Min pov.:
-Yah Kim Hyun Joong! Ugye tudod, hogy nincs még egy ember a földön, akit jöbban utálnék, mint téged?
-Valahogy sejtettem...-hiába fészkelődtem a karjai közt, eredménytelen volt.
-Akkor akár el is engedhetsz.
-Akár.
-Yah! Kim Hyun Joong! Azonnal engedj el!
-Nem!- egyszerre néztem rá dühös és meglepett tekintettel.-Mi az, hogy nem?!
-Engedj el!
-Nem.
-Engedj el!
-Mert ha nem?
-Sikítok!- hát ezzel csak annyit értem el, hogy lazított egy kicsit a szorításán, de csak azért, hogy a szemembe tudjon nézni. Hogy lehetnek valakinek ilyen gyönyörű barna szemei? És ilyen szívdöglesztő mosolya?...Na, azt már nem! Nem fogok bedőlni ennek a bájgúnárnak!
Egy hirtelen ötlettől vezérelve jó erősen sípcsonton rúgtam, aminek hatására végre elengedett. Fájós lábát fogva ugrált egy lábon, én pedig elindultam az ellenkező irányba. Visszamentem hozzá és a másik lábát is megrúgtam, ezután már tényleg elindultam. A lépcső aljánál állt az SS501 többi tagja, és egy férfi, akit a menedzserüknek gondoltam. A fiúk kissé meglepődötten néztek rám, a menedzser viszont szeretetteljesen rám mosolygott.
-Biztos te vagy Kang Hye Min, igaz?
-Igen, én vagyok. Annyeonghaseyo!- mondtam, majd mélyen meghajoltam előtte.
-Örvendek a szerencsének. Az én nevem Kim Jun Jin, az SS501 menedzsere vagyok. Kérlek, ne haragudj Hyun Joongra, miattam késett.
-Nekem azt mondta, hogy nem figyelte az órát.- na most akkor melyikük mond igazat? Jun Jin-sshi meglepődötten nézett rám, én pedig csak megvontam a vállam, jelezve, hogy nem érdekel az indok, mert ígyis-úgyis 2 és fél órát késtek. Időközben Hyun Joong is letalált a lépcsőn. Semmi jelét nem mutatta annak, hogy fájna a lába, de úgy látszik, hogy megtanulta a leckét, mert tartotta tőlem az öt lépés távolságot.
-Na, akkor mehetünk, gyerekek?- kérdezte izgatott Jun Jin-sshi.
-Nem!- vágták rá szinte egyből a fiúk, Hyun Joong kivételével.
-És mégis miért nem?
-Azért, mert még be sem mutatkoztunk Hye Min-sshinek.- közölte a banda maknaeja, Hyung Joon.
-Jaj ugyan már. Én tudom, hogy kik vagytok, ti tudjátok, hogy én ki vagyok, úgyhogy ez fölösleges.- durcásan a menedzser felé fordultam, majd egy 5 éves kisgyerek módjára toporzékolni keztem.- Menjünk már, Jun Jin-sshi! Majdnem 3 órát itt voltam a reptéren és már halálra untam magamat.- még mielőtt bármit is válaszolhatott volna, megcsörrent a telefonja. Miután megnézte a kijelzőt, egy ujját felmutatta, jelezve, hogy várjak. Remek. Nem sokkal később az én telefonom is megcsörrent.
-Haló?
-Jó napot kívánok, Kang Hye Minnel szeretnék beszélni.
-Igen, én vagyok az. Miben segíthetek?- miért van olyan érzésem, hogy valamit nagyon elfelejtettem?
-A költöztetők vagyunk és itt vagyunk a korábban megadott címen, viszont úgy tűnik, hogy senki sincs itthon.- tudtam!! Tudtam, hogy valami fontos dolgot elfelejtettem! A francba is! Kényetlen-kelletlen odamentem Hyun Joong mellé.
-Öhm, egy pillanat és adom a ház tulajdonosát.- mondtam, majd átnyújtottam a telefont. Na, te barom! Kellett neked ennyit késned. Most mi lesz akkor, hogyha csak úgy lerakják a ház elé a cuccaimat és valaki meg ellopja?! A banda többi tagja érdeklődve figyelte az esemyényeket. Egyikőjük, ha nem tévedek, akkor Young Saeng a neve, vette a bátorságot és közelebb jött hozzám. Komolyan mondom, hogy úgy csinálnak, mintha valamiféle ritka faj egy példánya lennék vagy egy idegbeteg csaj.
-Minden rendben?- kérdezte, majd fejével bébicsőszőm felé bökött.
-Mivel ez a nagyokos ennyit késett, a költöztetők nem tudják bevinni a cuccaimat.
-Értem. Hidd el, hogy Hyun Joong hyung meg fogja oldani és minden cuccod meg lesz.- mosolygott rám bíztatóan. Kíváncsian pillantottam az előbb említett személyre, aki kissé idegesen járkált fel-alá előttünk.- Egyébként Heo Young Saeng vagyok.- egy széles mosoly kíséretében nyújtotta felém a kezét.

-Egyénként tudom.- mondtam, majd meglepett arcán kuncogva kezet fogtam vele.- Mi ez a meglepett fej? Már az előbb is mondtam, hogy tudom, hogy kik vagytok és valószínűleg ti is tudjátok, hogy én ki vagyok.
-Tényleg ezt mondtad? Bocsi, nem figyeltem. Valószínűleg még mindig a sokk hatása alatt voltam, hogy hogy elbántál hyunggal.- szóval ezért nem mertek a közelembe jönni. Hangosan felkacagtam ezen. Szóval azáltal, hogy a bébicsőszömet megrútam, a haverjai is jobban vigyáznak majd velem.
Nevetés közben ránéztem Hyun Joongra és még mindig azt vártam, hogy idegesen járkál fel-alá, de csak azt láttam, hogy rohan kifelé a reptérről és közben leint egy taxit és elmegy..... A TELEFONOMMAL A KEZÉBEN!!!!!!!!


*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*


Uh, Uh, Uh
Yeah what‘chu do today? (Yeah)
Hey! You still awake?
Oh girl (No) Off to bed with you (Uh-Huh)
Goodnight

-Yah! Park Jung Min!- kiáltottam rá az előttem ülő fiúra, majd jó erősen megrúgtam a székét.
-Mi van már?!
-Ha el mered kapcsolni, esküszöm, hogy kitekerem a nyakadat!- éppen a zenék között válogatott és épp tovább akarta kapcsolni a B1A4 daláról. Még szép, hogy ugrok, ha az egyik kedvenc dalom szól a rádióban és valaki tovább akar lépni rajta. Jung Min egy nagy sóhajtás kíséretében levette a kezét a rádióról. Győzelem!!


Baby go-od night Jal-jayo go-od night
Keureom nan dancing dancing dancing in the mo-onlight
Woeoeou woeo~ Woeoeou woeo~
Meori so-ge oneul keudae-ga eom-nneyo  
Baby go-od night Jal-jayo go-od night
Keureom nan dancing dancing dancing in the mo-onlight
Woeoeou woeo~ Woeoeou woeo~
Mianhaeyo oneul keudae-ga eom-nneyo

Én tök jól szórakoztam. Énekeltem és táncoltam, már amennyire ez lehetséges egy kisbuszban ülve. A srác is jól elvoltak, velem együtt énekeltek és még a "mozdulataimat" is próbálták leutánozni.
Hogy hogyan kerültem be végül velük egy furgonba? Ez egyszerű. Mr. Bébicsősz uraság írt egy sms-t Jun Jin-sshinek, hogy szálljunk be a furdgonba és menjünk a házához és ő majd összeszedi a cuccaimat.
-Yay!! Jay Park!!- kiáltottam, amint meghallottam a következő dalt.

Gok jong Ha ji ma ra
Nan nol al go Shi pun nam ja
I just wanna know your name
U rin cha gun Cha gun ga ja
Nan nam dul gwa Jom da la
I just wanna know your name
Nan ji gum No ha na man
Bo go I so You know what it is
Ne jin shi mul Bo yo jul ke eh oh eh...
You are so beautiful Gi hwe man jwo
Sa gi ja go hwa ji A na so
I just wanna know your name

Ezen kívűl még rengeteg zenét énekeltünk és táncoltunk. A legjobb az volt, amik megszólalt a 4Minute - Huh, és a fiúk egyszerre kezdtek el nőiesnek alig nevezhető módon hullámzani és különböző fejeket is vágtak hozzá. Majdnem bepisiltem, annyit röhögtem rajtuk, főleg mikor a refrént táncolták és dobálták a hajukat is hozzá. A pálmát mégis Hyung Joon vitte, amikor is a dalban Hyuna rappje következett és ő össze-vissza vonaglott ültében, annyira, hogy orrba csapta a mellette ülő szerencsétlen Kyu Jongot, akinek erre elerdt az orra vére, de persze ő is szétröhögte magát a maknae tánctudását nézve. Miért van egy olyan érzésem, hogyha ezek legközelebb elmennek egy műsorba, akkor Hyung Joon el fogja ezt ott táncolni?

Idol-Brother-Lover III.

                       pov.:
Ha tényleg helyrehozhatnék mindent Hye Minnel, akkor minden mást feladnék. A karriert, a bandát, a rajongók szeretetét, mindent. csak őt kapjam vissza....
Ez történt egy héttel ezelőtt. Ez alatt az idő alatt a banda és persze Jung Myeon-sshi segítségével berendeztünk egy egész szintet Hye Min számára. Nagyon izgatott voltam, de szörnyen féltem is. Mi lesz, hogyha megtudja a titkot? Mi lesz, hogyha megint megutál? Azt egszerűen nem bírnám ki. Belehalnék, hogyha megint elveszíteném.
Aznap, mikor Hye Minnel kellett volna találkoznom, egyszerűen nem tudtam mihez kezdeni magammal. Már hajnali 5-kor ébren voltam és nem tudtam mit kezdeni magammal. Reggelizni képtelen voltam, így csak fel-alá járkáltam a házban és körülötte. Nem sokkal később átjöttek a srácok, hogy próbálják elterelni a figyelmemet. Össze-vissza hülyültek, még Kimchi-t is megpróbálták belevonni, csakhogy a kutyámnak semmi kedve nem volt az egészhez; így miután halálra rémített a srácokat, visszament a saját kis birodalmába.
Miután a srácok kiökörködték magukat, az apám rontott be az ajtón.
-Yah                          !- rendesen zihált és fenyegetően mutogatott rám. Fogalmam sincs, hogy mi a baja, de mielőtt bármit kérdezhettem volna, ismét rámüvöltött.- Te meg mégis mi a jó fészkes fénet keresel itt?!
-Mondjuk itt lakom?- kérdeztem kissé szarkasztikusan.
-És szerinted Jung Myeon-ék gépe mikor indul?
-Fél tízkor, nekem meg kilencre ott kell lennem. Ne aggódj, van még időm.
-Akkor mégis hogy lehet az, hogy a lakásban lévő összes óra 11 órát mutat?!
-HOGY MIVAN?!- körbenéztem és sajnos igaza volt. Kereken 11-et mutat minden óra. Még a mobilomat is megnéztem, hátha csak álmodom vagy szórakoznak velem. De sajnos csalódnom kellett....Elkéstem....Látván kétségbeesésemet, a többiek mindenféle együttérzés nélkül nevettek ki.
-Hát haver, ezt cseszheted! Ennyit az első benyomásról!
-Mi lenne, hogy ahelyett, hogy itt szórakoztok, beszállnátok abba a rohadt kisbuszba?!- egy perccel később máris úton voltunk a reptérre, hogy találkozzunk Hye Minnel, aki jelen pillanatban tuti, hogy százféle módon küld el a francba és halálomat kívánja.

Hye Min pov.:
-Hahahahaha!! Ez tök jó móka!- éppen egy kis fotófülkében ültem és egy utolsó cuki póz után a gép kiadta az elkészült fotókat, amik egész jók lettek. Úgy döntöttem, hogy nagy ívben teszek arra az idióta alakra, és jól fogom érezni magamat, ameddig ő nincs itt. Eddig már ettem egy nagy adat jajangmyeon-t, ittam forrócsokit, nyertem automatából egy kis farkasos kulcstartót és most képekkel is gazdagodtam. Mivel még sehol sem hallotam semmiféle sikítozást, így megnyugodtam. Hiszen ahol sikítozás van, ott lesz ez a barom is. Már éppen a kezemet mostam meg a női mosdó egyik csapja alatt, mikor két lány jött be visítozva.
-Láttad, hogy milyen helyesek?
-Omo! Hogy nézhetnek ki valakik ilyen jól? Tuti, hogy ulzzangok vagy idolok.
-Ugye? Én is pont erre gondoltam. Olyan kár, hogy mindegyikőjükön szemüveg van.- el ne sírjátok magatokat lányok. Szánalmasak. De elég érdekes az, amit mondtak. Csak nem megérkezett az uraság? És a hallottak alapján hozta az egész pereputtyát is. Megszárítottam a kezemet, majd a kapucnimat és a napszemcsimet felvéve kiléptem a mosdóból. Rögtön meg is pillantottam őket. Nem volt nehéz kiszúrni őket, mivel minden lány kuncogva és vigyorogva ment el mellettük, de egyikőjük se ment oda aláírást vagy fotót kérni. Á, szóval a híres SS501 nem is olyan híres? Meg van a második dolog, amit a fejéhez vághatok. Annak reményében, hogy ő nem vett észre, felmentem a mosdó melletti lépcsőn, sétáltam egy darabig, majd miután megbizonyosodtam róla, hogy az alső szintről nem láthatnak, leültem a földre. Magamban nagyon jót röhögtem rajta. Talán mégsem lesz olyan szörnyű ez az egész, mint hittem? Elmélkedésemből a telefonom csörgése ébresztett fel, mely egy számomra ismeretlen számot jelzett ki. Gondolkoztam rajta, hogy felvegyem-e, de végülis úgy döntöttem, hogy miért is ne szórakozhatnék vele?

                        pov.:
Meg sem vártam, hogy a kocsi teljesen leálljon, rögtön kipattantam és berohantam a reptérre. Eddig jó, és most? Ötletem sincs, hogy mi legyen most. Időközben a srácok is megérkeztek.
-Talán föl kellene hívnod.
-Csakhogy nincs meg a telefonszáma.
-A fotón nincs rajta?- Jung Myeon-sshi adott egy fotót Hye Minről, hogy felismerjem, hogyha találkozok vele. Gyorsan előkaptam az említett tárgyat a farzsebemből és tüzetesen megvizsgáltam. A hátulján tényleg ott volt egy telefonszám, Hye Min száma szöveggel. Gyorsan beoötyögtem a számokat, de a zöld gombot egyszerűen nem mertem megnyomni.
-Fiam, lehetőleg még ma hívd fel azt a lányt, mert egyre több ember van itt.- Nagy levegőt vettem, majd kifújtam azt és a hívás gomb megnyomása után a fülemhez tettem a telefonomat.
-Haló?-szólt bele egy kellemes hang. Elég nyugaodtnak tűnik, úgyhogy hatalmas bajaban vagyok.
-Szia. Én...vagyis az én nevem Kim...
-Á! Szóval te leszel a bébcsőszöm a nyáron? Remek. Csak van egy kis probléma.
-És mégis mi?- kissé félve kérdeztem tőle egy tök hülye kérdést. Van egy olyan értésem, hogy egyre mélyebbre süllyedek a szemében.

Hye Min pov.:
-Á semmi különös...CSAK AZ, HOGY 2 ÉS FÉL ÓRÁT KÉSTÉL, SEGGFEJKÉM!!!!!!!!!!!- úgy ráüvöltöttem, hogy a közelemben lévőkre is teljesen a frászt hoztam. De jelen pillanatban ez cseppet sem zavart. Ki fogom tölteni rajta a dühömet és szörnyen meg fogja bánni, hogy elvállalta ezt az egészet. Dühtől tajtékozva fölálltam az eddigi helyemről és a nagy üvegablakokon keresztül néztem a repülőket.
-Tudom...és szörnyen sajnálom. De nem figyeltem az órát.
-Még jó, hogy a napot azt legalább tudtad. Egyébként meg nem vagyok kíváncsi a kifogásaidra!
-Hye Min-ah, mianhaeyo...ez nem kifogás, tényleg igazat mondok. Szörnyen izgatott és ideges voltam és jó első benyomást akartam tenni.
-.......Hát mit ne mondjak, ez rohadtul nem jött össze. És ne szólíts Hye Minnek vagy telefonon keresztül tépem ki az összes hajadat! Semmi jogod nincs hozzá, hogy a nevemen szólíts. Még csak nem is ismersz!
-Csakhogy én szeretnélek megismerni téged.
-Ez az érzés rohadtul nem kölcsönös!- és ezzel le is zártam a beszélgetést.
-Hye Min-ah...
-Mi a franc van már?- dühösen fordultam hátra, de arra nem számítottam, hogy ez a barom fog a hátam mögött állni. Kissé meglepetten nézett rám, de hamar összeszedte magát.- Szia.- tüntetőleg elfordultam tőle és erősen szugeráltam egy éppen felszállni készülő repülőt. De nem úsztam meg ennyivel, mert az idol uraság elém állt, eltakarva ezzel a kilátást. Azonnal hátat fordítottam neki, és elindultam volna a másik irányba, de a karomnál fogva visszarántott, egyenesen a karjai közé. Szorosan magához ölelt, így még az is hiábavaló volt, hogy ököllel ütüttem a mellkasát.- Tényleg nagyon sajnálom. Én nem így akartam bemutatkozni neked.
-Yah Kim Hyun Joong! Ugye tudod, hogy nincs még egy ember a földön, akit jöbban utálnék, mint téged?

Idol-Brother-Lover II.

                          pov.:
-Oppa! Hogy tehetted ezt?
-Én csak téged próbállak megvédeni.
-Mégis mitől?! Attól, hogy szerelmes legyek?
-Attól, hogy bajod essen. Húgi, én szeretlek és nem akarom, hogy bajod essen. Hallottam, hogy az a kis görény miket beszélt a haverjaival és csak meg akar fektetni téged....
-.....Ez..ez..ez nem lehet igaz! Hogy hazudhatsz ilyeneket csak azért, mert neked nem szimpatikus?! Olyan kegyetlen vagy! Bárcsak soha se találkoztunk volna!!- könnyes szemekkel rohant el mellettem a lány, akit bár a húgomként kellett volna szeretnem, annál sokkal többet jelentett számomra...én pedig üres tekintettel néztem magam elé. Hirtelen éles fékcsikorgás zaja csapta meg fülemet és eszeveszett módjára odasiettem....De bárcsak ne tettem volna...
Bíííp~Bíííp~Bíííp~

Hasamra fordultam a takaró alatt és kezemet kinyújtva próbáltam meg megkeresni a telefonomat, hogy kinyomjam azt az átkozott készüléket.
Nyúzottan dugtam ki fejemet a takaró alól. Már megint ezt álmodtam. Szinte minden egyes nap újra álmodom az egészet.
Egy újabb értelmetlen nap veszi kezdetét. Nem arról van szó, hogy utálok idol lenni, csak fárasztó és igaz, hogy nagyon szeretem ezt csinálni, főleg a rajongók miatt, de nem ez az, amit a leginkább szeretnék csinálni.....
Lajhárokat megszégenítő lassúsággal keltem ki az ágyból és fürdőszobám felé vettem az irányt. Reggeli teendőim elvégzése és egy gyors reggeli után felvettem a cipőmet és bezártam az ajtót. Gyoran megnéztem, hogy mi a helyzet a kertben pihenő kutyámmal, aki miután egy pillantást vetett rám, újra bevágta a szunyát. Gyorsan bepattantam a kocsimba és elindultam az ügynökségre. Igaz, hogy azt mondták, hogy a nyár első felében valószínűleg nem kell bemennünk, mert nem lesz semmi. De én akkor is bementem, hiszen megbeszéltem egy találkozót a menedszeremmel, aki egyben az apám is. Sajnos nem az igazi...mivel hogy örökbe fogadott, de erről csak az SS501 többi tagja és az igazgató tud.

-Hyung-nim, annyeonghaseyo!- köszönt rám az egyik gyakornok, amint beléptem az ügynökség küszöbén. Én csupán egy intéssel válaszoltam, majd indultam a lift felé, mikor a titkárnő utánam kiáltott.
-                    -sshi! A menedszer úr már várja.- hátra fordultam és bólintottam egyet, majd folytattam utamat. A lift pillanatok alatt felvitt a 10. emeletre. Szokásom szó nélkül berontani apám irodájába, ezért csak akkor ütötték meg a beszélgetés hangjai a fülemet, mikor már készültem volna lenyomni a kilincset.
-Akkor egész nyáron nem lesztek itthon, Jung Myeon?- Jung Myeon? Hye Min apja?
-Igen megyünk, csak sajnos Hye Minnel nem tudom, hogy mi legyen.
-Miért? Őt nem viszitek magatokkal?
-Sajnos nem vihetjük, túlságosan is unatkozna szegénykém. És sajnos mivel nem az a barátkozós típus, így nem tudom, hogy mi legyen vele.
-Majd én vigyázok rá.- mondtam gondolkodás nélkül, miután benyitottam az ajtón. Mindkét férfi meglepetten mosolygott rám.
-Ugyan                       -ah. Csak nem kérhetlek meg rá, hogy azzal töltsd az idődet, hogy egy 18 éves lányra vigyázz. Ráadásul biztos, hogy van jobb dolgod is.
-Igazából nincs.- válaszolt helyettem apám.- A nyár első felében az egész banda szabad.
-És én szívesen elvállalom. Ugyan már Jung Myeon-sshi. Nem gondolod, hogy ideje lenne megismernem a lányodat? Vagyis ismét megismernem.....
-Lehet, hogy igazad van. De ugye tudod, hogy nem zúdíthatsz rá mindent azonnal?
-Nem te mondtad legutóbb, hogy utál minden egyes idolt?
-De igen.
-Akkor megoldódott a gond. Minél inkább utál, annál később derül ki a titok.-csapta össze boldogan kezeit apám.
-Lehet. De...te bírni fogod?- kérdezte aggódó tekintettel felém Jung Myeong-sshi.
-Hidd el, hogy el tudok bánni egy tinédzserrel.- mondtam egy magabiztos mosoly kíséretében.
-Te is nagyon jól tudod, hogy nem erre gondoltam. Te vagy az, akit az eset a leginkább megviselt. Tudom, hogy ő volt neked a legfontosabb, ahogy azt is tudom, hogy bármit megtennél azért, hogy minden a régi legyen.
-Igen, de az lehetetlen. Akkoriban minden teljesen más volt. Már nem lehet minden olyan, mint régen. De ha visszaforgathatnám az időt, akkor megtenném.- mondtam lehajtott fejjel. Ha tényleg helyrehozhatnék mindent Hye Minnel, akkor minden mást feladnék. A karriert, a bandát, a rajongók szeretetét, mindent. csak őt kapjam vissza....

Idol-Brother-Lover I.

Hye Min pov.:
-Mi?! Nem!!
-Kislányom...- kezdte volna apu, de félbeszakítottam.
-Nem!! Nem és nem és nem!!! Sokkal egyszerűbb lenne, hogyha magatokkal vinnétek! Miért kell rábíznotok egy ilyen alakra?!
-Ő ajánlotta fel, hogy vigyáz rád. Hallotta, mikor apád és Mr.Kim beszélgettek és azt mondta, hogy ezen a nyáron nem lesz sok dolga. Azt is mondta, hogy szeretne megismerkedni veled.- hiába anyu, nem tudsz meggyőzni. Nekem itt valami nagyon nem tetszik. Egyenesen bűzlik ez az egész ügy.
-Anyu!! Ő egy Idol! Egy önimádó,  arrogáns alak.
-És mi van akkor, hogyha ő teljesen más?
-Ugyan apu, az kizárt dolog!!!.....Biztos, hogy nem mehetek veletek? Biztos, hogy vele kell töltenem az egész nyaramat?
-Sajnálom kicsim, de igen, vele kell töltened.- lemondóan sóhajtottam, majd a lépcsőfokok kettesével szedése után bevonultam szobámba, nagy zajjal becsaptam az ajtót, majd bezártam azt. Fogalmam sincs, hogy miért én kerültem ilyen helyzetbe.

De kezdjük is az elején. A nevem Kang Hye Min, 18 éves busani lakos vagyok. Anyuéknak a munkájuk miatt az egész nyarat Amerikában kell tölteniük. Engem pedig túlságosan féltenek ahhoz, hogy egyedül hagyjanak. Az iskolában nincsen egy barátom se, úgyhogy ez is ugrott. Így nem maradt más, minthogy egy idolra bízzanak. Apu úgy döntött, hogy tökéletesen tudna bébicsőszködni felettem a legjobb barátjának a fia............aki nem más, mint                                  .

Még a legutolsó nap legutolsó percéig is tiltakoztam. Sajnos sikertelen volt minden próbálkozásom. Így azzal próbálkoztam tiltakozni, hogy dühösen és nagyon csúnyán néztem minden emberre, aki csak szembe jött velem. Néhányan meg is ijedtek.
-Kérjük a 9:30-as New York-ba induló, Londoni átszállásos repülőgép utasait, hogy fáradjanak a K20-as kapuhoz. Köszönöm.
-Jó utat és vigyázzatok magatokra! És gyertek vissza, minél hamarabb!- Mosolyogva megöleltem őket.
-Jaj kicsim, te is!- Anyu és apu jó szorosan megölelt.- Csak azt nem tudom, hogy hol van már...
-Az arrogáns, önimádó idol bébiszitterem?!- kérdeztem kissé szarkasztikusan. Erre nem kaptam választ, csak szúrós pillantásokat.- Inkább menjetek. Tuti, hogy előbb vagy utóbb idetalál Mr. Tökéletes, de ti lefogjátok késni a gépeteket. Gondolom, hogy adtatok neki egy fotót rólam, igaz?
-Nos, igen..
-Hát akkor semmi probléma, meg fog találni.- feleltem műmosolyt varázsolva az arcomra.
-Kicsim, ugye nem készülsz semmire?- kérdezi anyu.
-Én? Ugyan, soha. Na, menjetek már, mert tényleg lekésitek a gépet.- mondtam és a kapu felé kezdtem őket tolni. Még mielőtt bementek volna, még egyszer megöleltük egymást és minden jót kívántunk egymásnak. Egészen addig integettem nekik, míg el nem tűntek a fordulóban. Megfordultam és gonosz vigyorral az arcomon dörzsölgetni kezdtem a kezeimet.
-Na, hogyan csesszek ki veled, Mr.Idol? Az biztos, hogy meg fogod bánni a napot, amikor kihallgattad apu beszélgetését.