-HyeMi, kész vagy már?!- kiáltották nevemet a lányok.
-Mindjárt!- kiáltottam, majd folytattam azt, amit félbehagytam...a kedvenc könyvem olvasását. Nem fogok magamból bohócot csinálni azzal, hogy beöltözök.
Nem akartam egyáltalán elmenni ebbe a partinak nevezett valamibe. Jeju tele van szebbnél szebb helyekkel, de nekünk emiatt a hülye parti miatt kellett eljönnünk. Az utolsó pillanatig húztam a dolgokat...de mivel a csajok túl akaratosak voltak, kénytelen voltam elmenni velük. Felkaptam a kedvenc tornacipőmet és kimentem a csajok után.
-Te meg mégis mi a fenét viselsz?!- rivallt rám SooRi. Végignéztem magamon, de én semmi furát nem láttam. Fekete, szegecses tornacipő, Fehér, szaggatott farmer, fehér trikó és fekete bőrdzseki volt rajtam.
-Nem engem fognak megbámulni, hogy miért nézek úgy, mint aki most szabadult az állatkertből.- erre a megjegyzésemre 4 gyilkos szempár volt a reakció.- Menjünk, ha nem akartok elkésni.
-Legalább most az egyszer csinálhatnál te is ilyet.- jegyezte meg halkan HaNi.
-Minden egyes idióta ötletetekben benne vagyok...ebben viszont nem leszek benne.- tiltakoztam továbbra is, mikor kiszálltunk a liftből. Rengeteg ember bámult meg minket...illetve a 4 bolond barátnőmet. Előre érzem, hogy ez lesz életem egyik legszégyenteljesebb éjszakája. Inkább egy méterrel a csajok előtt mentem, így legalább nem tűnt teljesen úgy, hogy összetartozunk.
-Tudod, HyeMi, akár ide is jöhetnél mellénk. Elvileg barátnők vagyunk!- kiáltott JinHee, aminek hála most már én is a figyelem középpontjába kerültem. Nem sokkal előttünk egy kisebb csapat közlekedett, akiket szintén megbámultak az emberek.
-Nézzétek! Tuti, hogy ők is a Rilla Go!ra mennek!- kiáltozott boldogan MyunJi, amit az említettek is meghallottak. Egy pillanatra egyikük, egy papagájnak öltözött srác megfordult és mikor meglátta a csajokat, vadul mosolyogni és integetni kezdett...mire JinHee is visszaintegetett.
-Te minden jött-mentnek integetsz? Fene se tudja, hogy kik ezek a srácok.- mondta felháborodva MyunJi.
-Hagyjad már...- kezdte HaNi.- Megtalálta a papagáj társát és most örül a fejének.
-Te meg mégis mi a fenét viselsz?!- rivallt rám SooRi. Végignéztem magamon, de én semmi furát nem láttam. Fekete, szegecses tornacipő, Fehér, szaggatott farmer, fehér trikó és fekete bőrdzseki volt rajtam.
-Nem engem fognak megbámulni, hogy miért nézek úgy, mint aki most szabadult az állatkertből.- erre a megjegyzésemre 4 gyilkos szempár volt a reakció.- Menjünk, ha nem akartok elkésni.
-Legalább most az egyszer csinálhatnál te is ilyet.- jegyezte meg halkan HaNi.
-Minden egyes idióta ötletetekben benne vagyok...ebben viszont nem leszek benne.- tiltakoztam továbbra is, mikor kiszálltunk a liftből. Rengeteg ember bámult meg minket...illetve a 4 bolond barátnőmet. Előre érzem, hogy ez lesz életem egyik legszégyenteljesebb éjszakája. Inkább egy méterrel a csajok előtt mentem, így legalább nem tűnt teljesen úgy, hogy összetartozunk.
-Tudod, HyeMi, akár ide is jöhetnél mellénk. Elvileg barátnők vagyunk!- kiáltott JinHee, aminek hála most már én is a figyelem középpontjába kerültem. Nem sokkal előttünk egy kisebb csapat közlekedett, akiket szintén megbámultak az emberek.
-Nézzétek! Tuti, hogy ők is a Rilla Go!ra mennek!- kiáltozott boldogan MyunJi, amit az említettek is meghallottak. Egy pillanatra egyikük, egy papagájnak öltözött srác megfordult és mikor meglátta a csajokat, vadul mosolyogni és integetni kezdett...mire JinHee is visszaintegetett.
-Te minden jött-mentnek integetsz? Fene se tudja, hogy kik ezek a srácok.- mondta felháborodva MyunJi.
-Hagyjad már...- kezdte HaNi.- Megtalálta a papagáj társát és most örül a fejének.
-Nem is!!!- nyafogott ellenkezve JinHee. Egész végig ez ment...folyamatosan röhögcséltek és visítoztak, ezzel a kelleténél is több figyelmet kaptunk. Még oda se értünk a buliba, de nekem már most elegem van az egészből. Inkább azon kéne gondolkoznom, hogy milyen indokkal fogok egy óra múlva lelépni...merthogy én többet nem vagyok hajlandó egy ilyen helyen eltölteni, az is 100%.
A bejáratnál a csajok addig könyörögtek, míg engem is ingyen beengedtek. A fene...pedig ez egy remek ok lett volna, hogy miért menjek vissza a szállásra. Kénytelen-kelletlen, de végül én is bementem a Rilla Go! helyszínéül szolgáló félig fedett helyre. Az egész hely úgy nézett ki, mint egy dzsungel. Mindenhol esőerdei fák, meg gyümölcsök, a plafonból néhány helyen indák lógtak, ezzel még inkább dzsungeles hangulatot teremtve. A beöltözött emberek mindent elleptek, akik nem csak koreaiak voltak...rengeteg külföldi volt mindenhol, de egy valami mindnyájukat összekötötte....az idiótaság. Ennek a bulinak semmi értelme. Engedd szabadjára a belső állatot...a francokat!
Leültem egy asztalhoz egy koktéllal a kezemben, miközben a partizó embereket figyeltem. Mivel ők nem voltak eléggé figyelemlekötőek, ezért fejemet jobbra fordítottam, ahol fal helyett padlótól plafonig érő ablakok voltak. A hatalmas ablakokon keresztül megláttam, hogy éppen a tengerparton van a buli. Remek! Kimegyek a partra és ott megvárom, míg a csajok kiállatkodják magukat. Nagy sebesen kifele tartottam, mikor véletlenül nekimentem valakinek. Mivel túlságosan is hangos volt a zene és nem hallotta volna, ha bocsánatot kérek, ezért inkább enyhén meghajoltam. Mikor kiegyenesedtem és felpillantottam az illetőre, valami azonnal megváltozott bennem. Ahogy a szemébe néztem, szinte azonnal elvesztem. Azok a mélybarna íriszek teljesen magukkal ragadtak. Hiába volt kisminkelve és beöltözve a srác, a gepárd-minta ellenére is tisztán láttam, hogy mennyire helyes. Minél tovább néztem a szemébe, annál hevesebben vert a szívem. Mégis...mi a fene történik velem? Miért van rám ilyen hatással egy ismeretlen..egyetlen pillantása? Hirtelen egy hatalmas lökést éreztem hátulról. Valaki teljes erejéből belekönyökölt a derekamba, aztán meg lökdösni kezdett...aminek következtében előre estem. A gepárd-fiú szerencsémre gyors reflexekkel rendelkezett és elkapott, mielőtt eltaknyoltam volna. Egyik kezével megragadta a derekamat, másikkal a jobb felkaromat kapta el és....és közelebb húzott magához. Tekintete ismét fogva ejtette az enyémet és óráknak tűnő percekig nem is akarta elengedni. Csendben álltunk egymással szemben és elvesztünk egymás tekintetében. Még sosem éreztem ilyet...soha senki nem tett rám ilyen erős benyomást ilyen rövid idő alatt. A tömeg egyre csak nőtt körülöttünk, ezzel még közelebb sodorva egymáshoz engem és a gepárd-fiút. Tekintete továbbra sem akarta elereszteni az enyémet, mintha ennyire érdekes lennék.
Hirtelen sikítás ütötte meg a fülemet. Azonnal a hang irányába kaptam a fejemet, ahol megpillantottam Soorit. Nem sok mindent láttam belőle, de ha tényleg ő sikított, akkor lehet, hogy bajban van. Amilyen gyorsan csak tudtam, átvágtam a tömegen, egészen addig, míg meg nem pillantottam barátnőmet...aki visítva röhögött egy tigrisnek öltözött fiú karjaiban. Szóval semmi baja ennek a bolondnak, csupán jól érzi magát. Valaki ismét nagy erővel meglökött...csakhogy most nem volt mellettem senki, aki elkapott volna. Ennek következtében a földre zuhantam. Kissé felhorzsoltam a kezemet, de nem nyafoghattam a padlón ülve, különben a tömeg eltaposott volna. Gyorsan felkapartam magamat a padlóról, majd most végre tényleg kimentem a tengerpartra. Amint becsuktam magam után a hatalmas ablakot-ami ajtóként is funkcionált-sokkal halkabb lett minden. Nem volt olyan hangos a zene, nem volt olyan fojtogató a szag. Minden sokkal nyugodtabb volt. Mintha az ajtó elválasztotta volna a benti őrült népet a külvilágtól. Gyorsan lerohantam a tengerpartra, és leültem egy sziklás részre. Felhúztam a lábaimat és kezeimmel átkaroltam őket. Itt végre csend van és nyugalom. A bulizó emberek zaját elnyomták a homokos partot simogató és a szikláknak verődő hullámok. Testemben szinte azonnal szétáradt a nyugalom, fejemből kiürült minden és csupán a hullámok hangjának és látványának szenteltem minden figyelmemet.
A bejáratnál a csajok addig könyörögtek, míg engem is ingyen beengedtek. A fene...pedig ez egy remek ok lett volna, hogy miért menjek vissza a szállásra. Kénytelen-kelletlen, de végül én is bementem a Rilla Go! helyszínéül szolgáló félig fedett helyre. Az egész hely úgy nézett ki, mint egy dzsungel. Mindenhol esőerdei fák, meg gyümölcsök, a plafonból néhány helyen indák lógtak, ezzel még inkább dzsungeles hangulatot teremtve. A beöltözött emberek mindent elleptek, akik nem csak koreaiak voltak...rengeteg külföldi volt mindenhol, de egy valami mindnyájukat összekötötte....az idiótaság. Ennek a bulinak semmi értelme. Engedd szabadjára a belső állatot...a francokat!
Leültem egy asztalhoz egy koktéllal a kezemben, miközben a partizó embereket figyeltem. Mivel ők nem voltak eléggé figyelemlekötőek, ezért fejemet jobbra fordítottam, ahol fal helyett padlótól plafonig érő ablakok voltak. A hatalmas ablakokon keresztül megláttam, hogy éppen a tengerparton van a buli. Remek! Kimegyek a partra és ott megvárom, míg a csajok kiállatkodják magukat. Nagy sebesen kifele tartottam, mikor véletlenül nekimentem valakinek. Mivel túlságosan is hangos volt a zene és nem hallotta volna, ha bocsánatot kérek, ezért inkább enyhén meghajoltam. Mikor kiegyenesedtem és felpillantottam az illetőre, valami azonnal megváltozott bennem. Ahogy a szemébe néztem, szinte azonnal elvesztem. Azok a mélybarna íriszek teljesen magukkal ragadtak. Hiába volt kisminkelve és beöltözve a srác, a gepárd-minta ellenére is tisztán láttam, hogy mennyire helyes. Minél tovább néztem a szemébe, annál hevesebben vert a szívem. Mégis...mi a fene történik velem? Miért van rám ilyen hatással egy ismeretlen..egyetlen pillantása? Hirtelen egy hatalmas lökést éreztem hátulról. Valaki teljes erejéből belekönyökölt a derekamba, aztán meg lökdösni kezdett...aminek következtében előre estem. A gepárd-fiú szerencsémre gyors reflexekkel rendelkezett és elkapott, mielőtt eltaknyoltam volna. Egyik kezével megragadta a derekamat, másikkal a jobb felkaromat kapta el és....és közelebb húzott magához. Tekintete ismét fogva ejtette az enyémet és óráknak tűnő percekig nem is akarta elengedni. Csendben álltunk egymással szemben és elvesztünk egymás tekintetében. Még sosem éreztem ilyet...soha senki nem tett rám ilyen erős benyomást ilyen rövid idő alatt. A tömeg egyre csak nőtt körülöttünk, ezzel még közelebb sodorva egymáshoz engem és a gepárd-fiút. Tekintete továbbra sem akarta elereszteni az enyémet, mintha ennyire érdekes lennék.
Hirtelen sikítás ütötte meg a fülemet. Azonnal a hang irányába kaptam a fejemet, ahol megpillantottam Soorit. Nem sok mindent láttam belőle, de ha tényleg ő sikított, akkor lehet, hogy bajban van. Amilyen gyorsan csak tudtam, átvágtam a tömegen, egészen addig, míg meg nem pillantottam barátnőmet...aki visítva röhögött egy tigrisnek öltözött fiú karjaiban. Szóval semmi baja ennek a bolondnak, csupán jól érzi magát. Valaki ismét nagy erővel meglökött...csakhogy most nem volt mellettem senki, aki elkapott volna. Ennek következtében a földre zuhantam. Kissé felhorzsoltam a kezemet, de nem nyafoghattam a padlón ülve, különben a tömeg eltaposott volna. Gyorsan felkapartam magamat a padlóról, majd most végre tényleg kimentem a tengerpartra. Amint becsuktam magam után a hatalmas ablakot-ami ajtóként is funkcionált-sokkal halkabb lett minden. Nem volt olyan hangos a zene, nem volt olyan fojtogató a szag. Minden sokkal nyugodtabb volt. Mintha az ajtó elválasztotta volna a benti őrült népet a külvilágtól. Gyorsan lerohantam a tengerpartra, és leültem egy sziklás részre. Felhúztam a lábaimat és kezeimmel átkaroltam őket. Itt végre csend van és nyugalom. A bulizó emberek zaját elnyomták a homokos partot simogató és a szikláknak verődő hullámok. Testemben szinte azonnal szétáradt a nyugalom, fejemből kiürült minden és csupán a hullámok hangjának és látványának szenteltem minden figyelmemet.
Csakhogy mint minden varázsnak, ennek is vége szakadt. Hatalmas kiabálásokkal közelített a partiból 4 srác, akik egy ötödiket cipeltek; aki teli torokból üvöltözött, hogy engedjék el, nem akar kikötni a tengerben.
-Muszáj egy kicsit fürdőznöd, túlságos is részeg vagy, Karam hyung!- mondta egy hollónak öltözött srác, aki a Karam nevű fiú bal karját fogta.
-Nem akarok a tengerben úszni! Hagyjatok békén! Most azonnal tegyetek le!!- üvöltözött és kapálózott Karam, de minden hiábavaló volt, túlságosan is erősen fogták. Engem viszont egyikőjük sem vett észre, sikeresen egy olyan részre ültem, ahol takarásban voltam. De hogyha ezt így folytatják tovább, annak nem lesz jó vége...nem szabad egy részeget vízbe dobni, mert simán megfulladhat, hiába tud józan állapotban úszni. A Karam nevű srácot végül teljesen a szikla széléhez vitték, készen arra, hogy bedobják a vízbe.
-Háromra!- szólt figyelmeztetően az oroszlánnak öltözött srác, majd mindannyian lengetni kezdték az üvöltöző és kapálózó srácot.- 1..2..3!
-Neee!!- kiáltottam, miközben odarohantam, de túl lassú voltam. A részeg fiút bedobták a tengerbe.- Ti teljesen meg vagytok húzatva?!
-Nyugi, csak megpróbáljuk kijózanítani.
-Az nektek sem ártana...eléggé részegek vagytok ti is!- még mindig üvöltöttem velük. Teljesen idióták...de nagyon úgy látszott, hogy nem érdekli, őket, hogy a barátjuk akár meg is halhat. Gyorsan lekaptam a bőrdzsekimet, a cipőmet meg a zoknimat és a sziklák széléhez mentem.- Ha ti nem mentitek meg a barátotokat, akkor majd megteszem én.- mondtam, és azzal a lendülettel beleugrottam a vízbe. A fiúk még a vízbe érkezésem után is üvöltöztek, hogy bolond vagyok, amiért beugrottam, mert a barátjuknak semmi baja; majd halál nyugodtan elmentek, vissza a buliba.. Gyorsan körbenéztem, de sehol sem láttam a fiút!
-Karam!- kiáltottam nevét, de nem érkezett válasz...a francba...ugye nem ájult el máris?..- Karam! Karam, merre vagy?!- hirtelen egyik pillanatról a másikra megpillantottam egy, a szokásosnál is sötétebb foltot a vízen, nem messze tőlem. Ahogy nézni kezdtem, a foltnak hirtelen kezei és lábai lettek...omo...ugye nem? Amilyen gyorsan csak tudtam, odaúsztam, és arccal felfele megtámasztottam őt. Nem volt eszméleténél, hiába pofozgattam és szólítgattam a nevén. Teljes mértékben kétségbe estem...mi van, hogyha meghalt...jézusom...gyorsan összeszedtem a maradék lélekjelenlétemet is; átraktam Karam egyik kezét a vállamon és nagy nehezen, kissé sokára, de kiúsztam a partra. A hátára fektettem az eszméletlen fiút és ismét pofozgatni kezdtem.- Karam! Reagálj már valamit! Kérlek...- semmi életjelet nem adott, ezért azt tettem, ami szerintem még segíthetett rajta...Két kézzel, erősen nyomkodtam a mellkasát, majd szájon át kezdtem lélegeztetni...nem...nem lehet, hogy a szemem láttára haljon meg valaki...nem lehet, hogy nem tudnék rajta segíteni...mint egy végszóként, Karam mellkasa eleinte lassan, majd egyre gyorsabban kezdett mozogni, míg végül nagy nehezen észhez tért, és kiköpte az összes vizet, ami a tüdejében volt. Mikor már megszabadult a tüdejében lévő összes víztől, a mellkasára fordulva próbált normálisan lélegezni.
Sikerült...nem hiszem el, hogy sikeresen megmentettem valakinek az életét...megkönnyebbülésemben a hátamra feküdve próbáltam visszaszerezni az eddig be nem lélegzett levegőt, miközben hatalmasokat sóhajtottam.
-Ez az egész a te hibád...- szólalt meg halkan, de a közelsége miatt hallhatóan Karam. Megrökönyödve néztem rá...mi a...
-Mi az, hogy az én hibám?! Hiszen én mentettelek meg! Nem én tehetek róla, hogy lerészegedtél...
-De igen...te tehetsz róla, hogy lerészegedtem. Ha nem tűntél volna el egyik pillanatról a másikra, ha nem rohantál volna el, akkor ez nem történt volna meg.- mégis mi a fenéről beszél ez? Mikor tűntem én el? Mikor rohantam én el? Csak egy ilyen eset jut eszembe, és az...az a Rilla Go!ban volt...lassan oldalra fordítottam a fejemet és szemügyre vettem a fiút, aki még mindig kissé gyorsan szedte a levegőt. Kissé szégyenlősen kezdte a homokot vizslatni, majd mikor felemelte a fejét, a szemébe néztem és akkor ismét elfogott az az érzés, ami odabent...hogy azonnal elvesztem, hogy az íriszei magukkal ragadtak, hogy nem akarja elereszteni a tekintetemet az a gyönyörű mélybarna szempár. Vizes haja az arcára volt tapadva, de még így is kegyetlenül helyes volt...
-Bocsi...azt hittem, hogy az egyik barátnőm bajban van...azért rohantam el.- mondtam, miközben kissé szégyenlősen rámosolyogtam.
-Miért nem jöttél vissza? Egy centit sem mozdultam...ugyanott álltam és vártam rád.- ha tényleg így volt, akkor egy hatalmas bolond vagyok, hogy nem mentem vissza...Mégis ki az, aki ne menne vissza egy ilyen helyes sráchoz?!
-Valahogy nem az én stílusom ez a buli...- a válaszomnak semmi köze nem volt a kérdéshez, de egyszerűen nem tudtam mást mondani.
-Muszáj egy kicsit fürdőznöd, túlságos is részeg vagy, Karam hyung!- mondta egy hollónak öltözött srác, aki a Karam nevű fiú bal karját fogta.
-Nem akarok a tengerben úszni! Hagyjatok békén! Most azonnal tegyetek le!!- üvöltözött és kapálózott Karam, de minden hiábavaló volt, túlságosan is erősen fogták. Engem viszont egyikőjük sem vett észre, sikeresen egy olyan részre ültem, ahol takarásban voltam. De hogyha ezt így folytatják tovább, annak nem lesz jó vége...nem szabad egy részeget vízbe dobni, mert simán megfulladhat, hiába tud józan állapotban úszni. A Karam nevű srácot végül teljesen a szikla széléhez vitték, készen arra, hogy bedobják a vízbe.
-Háromra!- szólt figyelmeztetően az oroszlánnak öltözött srác, majd mindannyian lengetni kezdték az üvöltöző és kapálózó srácot.- 1..2..3!
-Neee!!- kiáltottam, miközben odarohantam, de túl lassú voltam. A részeg fiút bedobták a tengerbe.- Ti teljesen meg vagytok húzatva?!
-Nyugi, csak megpróbáljuk kijózanítani.
-Az nektek sem ártana...eléggé részegek vagytok ti is!- még mindig üvöltöttem velük. Teljesen idióták...de nagyon úgy látszott, hogy nem érdekli, őket, hogy a barátjuk akár meg is halhat. Gyorsan lekaptam a bőrdzsekimet, a cipőmet meg a zoknimat és a sziklák széléhez mentem.- Ha ti nem mentitek meg a barátotokat, akkor majd megteszem én.- mondtam, és azzal a lendülettel beleugrottam a vízbe. A fiúk még a vízbe érkezésem után is üvöltöztek, hogy bolond vagyok, amiért beugrottam, mert a barátjuknak semmi baja; majd halál nyugodtan elmentek, vissza a buliba.. Gyorsan körbenéztem, de sehol sem láttam a fiút!
-Karam!- kiáltottam nevét, de nem érkezett válasz...a francba...ugye nem ájult el máris?..- Karam! Karam, merre vagy?!- hirtelen egyik pillanatról a másikra megpillantottam egy, a szokásosnál is sötétebb foltot a vízen, nem messze tőlem. Ahogy nézni kezdtem, a foltnak hirtelen kezei és lábai lettek...omo...ugye nem? Amilyen gyorsan csak tudtam, odaúsztam, és arccal felfele megtámasztottam őt. Nem volt eszméleténél, hiába pofozgattam és szólítgattam a nevén. Teljes mértékben kétségbe estem...mi van, hogyha meghalt...jézusom...gyorsan összeszedtem a maradék lélekjelenlétemet is; átraktam Karam egyik kezét a vállamon és nagy nehezen, kissé sokára, de kiúsztam a partra. A hátára fektettem az eszméletlen fiút és ismét pofozgatni kezdtem.- Karam! Reagálj már valamit! Kérlek...- semmi életjelet nem adott, ezért azt tettem, ami szerintem még segíthetett rajta...Két kézzel, erősen nyomkodtam a mellkasát, majd szájon át kezdtem lélegeztetni...nem...nem lehet, hogy a szemem láttára haljon meg valaki...nem lehet, hogy nem tudnék rajta segíteni...mint egy végszóként, Karam mellkasa eleinte lassan, majd egyre gyorsabban kezdett mozogni, míg végül nagy nehezen észhez tért, és kiköpte az összes vizet, ami a tüdejében volt. Mikor már megszabadult a tüdejében lévő összes víztől, a mellkasára fordulva próbált normálisan lélegezni.
Sikerült...nem hiszem el, hogy sikeresen megmentettem valakinek az életét...megkönnyebbülésemben a hátamra feküdve próbáltam visszaszerezni az eddig be nem lélegzett levegőt, miközben hatalmasokat sóhajtottam.
-Ez az egész a te hibád...- szólalt meg halkan, de a közelsége miatt hallhatóan Karam. Megrökönyödve néztem rá...mi a...
-Mi az, hogy az én hibám?! Hiszen én mentettelek meg! Nem én tehetek róla, hogy lerészegedtél...
-De igen...te tehetsz róla, hogy lerészegedtem. Ha nem tűntél volna el egyik pillanatról a másikra, ha nem rohantál volna el, akkor ez nem történt volna meg.- mégis mi a fenéről beszél ez? Mikor tűntem én el? Mikor rohantam én el? Csak egy ilyen eset jut eszembe, és az...az a Rilla Go!ban volt...lassan oldalra fordítottam a fejemet és szemügyre vettem a fiút, aki még mindig kissé gyorsan szedte a levegőt. Kissé szégyenlősen kezdte a homokot vizslatni, majd mikor felemelte a fejét, a szemébe néztem és akkor ismét elfogott az az érzés, ami odabent...hogy azonnal elvesztem, hogy az íriszei magukkal ragadtak, hogy nem akarja elereszteni a tekintetemet az a gyönyörű mélybarna szempár. Vizes haja az arcára volt tapadva, de még így is kegyetlenül helyes volt...
-Bocsi...azt hittem, hogy az egyik barátnőm bajban van...azért rohantam el.- mondtam, miközben kissé szégyenlősen rámosolyogtam.
-Miért nem jöttél vissza? Egy centit sem mozdultam...ugyanott álltam és vártam rád.- ha tényleg így volt, akkor egy hatalmas bolond vagyok, hogy nem mentem vissza...Mégis ki az, aki ne menne vissza egy ilyen helyes sráchoz?!
-Valahogy nem az én stílusom ez a buli...- a válaszomnak semmi köze nem volt a kérdéshez, de egyszerűen nem tudtam mást mondani.
-Én se vagyok a stílusod?- na ez volt az a kérdés, amivel teljes mértékben zavarba hozott. Válasz helyett gyorsan felpattantam és elindultam vissza a sziklákhoz a cuccaimért. Mégis hogy várhatja el tőlem, hogy egy ilyen kérdésre válaszoljak? Nem is ismerem...semmit sem tudok róla, a nevén kívül. És az egy dolog, hogy valószínűleg első látásra beleszerettem...de nincs rá garancia, hogy ő is így érez; vagy, hogy ha összejönnénk, akkor minden rendben lenne köztünk... Gyorsan felvettem a kezembe a cuccaimat és épp, hogy megfordultam, hogy lemásszak a szikláról, Karam, szinte a semmiből előttem termett.
-Nem válaszoltál a kérdésemre.
-Hiszen nem is ismerjük egymást és...
-Nem azt kérdeztem, hogy lennél-e a barátnőm...egyelőre.
-De, igen, bejössz...most már boldog vagy?- kérdeztem kissé durcásan, miközben lemásztam a szikláról. Karam szinte azonnal megragadta a felkaromat, hogy ne tudjak elszökni tőle.
-Majdnem boldog vagyok...már csak a szépséges hölgy nevét szeretném tudni, aki egy szempillantás alatt elrabolta a szívemet.- fülig pirultam és egyszerűen nem mertem a szemébe nézni.
-HyeMi....Choi HyeMi.
-Nos, kedves, Choi HyeMi, megtisztelnél azzal, hogy a szemembe nézel?
-Te mindenkinek így udvarolsz?- kérdeztem, miközben felnéztem rá.
-Csak a nagyon szép lányoknak...szóval minden második alkalommal.- felelte vigyorogva.
-Látom a humorérzéked is a helyén van.
-Jaja, reggel jól megráztam a humorfát.
-Hát rossz ágát ráztad meg.
-Lehet...- kezdte, majd közelebb lépett hozzám- Kérek egy puszit.
-Hogy mi van?!- kérdeztem hitetlenkedve.
-Ki kell engesztelned...mondtam, hogy miattad részegedtem le.
-Szerintem még most is részeg vagy.
-Nem vagyok az...na, gyerünk, adj egy kiengesztelő-puszit.- mondta továbbra is makacsul, miközben mutatóujjával az arcára mutogatott.
-Tényleg nem hagysz békén, igaz?- válasz helyett csak továbbra is az arcára mutogatott Egy hatalmasat sóhajtva közelebb hajoltam hozzá; csak Karam ismét poénosnak érezte magát és elfordult az utolsó pillanatban, így ajkaim az ő ajkaihoz értek. Teljes mértékben meg voltam lepődve, ő viszont mosolyogva karolta át a derekam és húzott magához közelebb. Kezeimet mellkasára tettem és eltoltam őt magamtól, de mivel erősen fogott, ezért csak annyira tudtam eltolni magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
-Hogy te milyen kis...
-Kis mi?- kérdezte incselkedve.
-Neveletlen vagy.- mondtam, majd szégyenlősen elfordítottam a fejemet. Karam viszont az állam alá nyúlt és így ismét mélybarna szemei rabjává váltam.
-Lehet...de te majd megnevelsz.
-És honnan veszed, hogy meg akarlak nevelni?
-Jók a megérzéseim.
-Na persze...- Karam kacagva közelebb húzott magához és belepuszilt a hajamba, ezzel ismételten zavarba hozva.
-Kezdhetnéd azzal a nevelésemet, hogy eljössz velem randizni.
-Legyen.- egyeztem bele, miközben átkaroltam a nyakát...ha te így játszol, akkor én is.- De van pár feltételem.
-Hallgatlak.- eléggé zavarban volt és ez meg is látszott rajta...teljesen elpirult.
-Ne menjünk se bulizni, se vízbe.- feltételeim hallatán vadul kacagni kezdett, majd még szorosabban magához ölelt.
-Rendben, nem megyünk se vízbe, se bulizni. Inkább sétáljunk egyet. Mondta, majd megfogta a kezemet, de én szinte azonnal a fogamat szívva elhúztam. Annyira el voltam foglalva azzal, hogy megmentsem ezt a bolondot, hogy teljesen elfelejtettem, hogy felhorzsoltam a kezemet....ráadásul tuti, hogy a tengervíz sem tett neki jót...-Mutasd.
-Nem!- mondtam, majd ép kezemmel a lehorzsoltat fogva és a mellkasomhoz szorítva hátráltam.- Jól vagyok, csak egy kis horzsolás.
-Nekem nagyon nem úgy tűnik, hogy jól vagy.- mondta Karam, majd megragadta a csuklómat, így képtelen voltam elmenekülni tőle. Rám mosolygott és gyengéden megfogta a kezemet...igyekezett úgy fogni, hogy ne tudjak elszökni, de ne is okozzon nekem fájdalmat. Vissza mentünk a Rilla Go!-ba, ahol a pulthoz érve jó pár ismerős alakot pillantottam meg. A pulttól jobbra lévő nagy kerek asztalnál négy barátnőm ült és Karam részeg barátai. Mivel MyunJi észre vett, ezért képtelenség lett volna figyelmen kívül hagynom őket. Karam szabad kezébe vette a sebem ellátásához szükséges cuccokat, majd odamentünk barátainkhoz. Kissé nehéz volt megmagyaráznom a csajoknak, hogy miért vagyok csupa homok és csurom víz. A legnehezebben mégis csak azt lehetett elmagyarázni, hogy mit csinálok egy ázott gepárddal kézen fogva. Kiderült, hogy Karam is Seoul-i, úgy, mint én. Ő és a barátai ugyanazzal a géppel mentek vissza, mint én és a csajok. Mikor leültem egy kétszemélyes helyre és JinHee mellém ült, Karam addig nyafogott, míg mellém nem kerülhetett.
Onnantól kezdve, ha nem is tudtunk mindennap találkozni, mindig beszéltünk egymással telefonon vagy írtunk egymásnak...ezzel sikeresen és teljes mértékben az őrületbe kergetve a csajokat.
Nos, igen....a Rilla Go! erre képes...kihozza mindenkiből az állatot...vagy a szerelmet. <3
-Nem válaszoltál a kérdésemre.
-Hiszen nem is ismerjük egymást és...
-Nem azt kérdeztem, hogy lennél-e a barátnőm...egyelőre.
-De, igen, bejössz...most már boldog vagy?- kérdeztem kissé durcásan, miközben lemásztam a szikláról. Karam szinte azonnal megragadta a felkaromat, hogy ne tudjak elszökni tőle.
-Majdnem boldog vagyok...már csak a szépséges hölgy nevét szeretném tudni, aki egy szempillantás alatt elrabolta a szívemet.- fülig pirultam és egyszerűen nem mertem a szemébe nézni.
-HyeMi....Choi HyeMi.
-Nos, kedves, Choi HyeMi, megtisztelnél azzal, hogy a szemembe nézel?
-Te mindenkinek így udvarolsz?- kérdeztem, miközben felnéztem rá.
-Csak a nagyon szép lányoknak...szóval minden második alkalommal.- felelte vigyorogva.
-Látom a humorérzéked is a helyén van.
-Jaja, reggel jól megráztam a humorfát.
-Hát rossz ágát ráztad meg.
-Lehet...- kezdte, majd közelebb lépett hozzám- Kérek egy puszit.
-Hogy mi van?!- kérdeztem hitetlenkedve.
-Ki kell engesztelned...mondtam, hogy miattad részegedtem le.
-Szerintem még most is részeg vagy.
-Nem vagyok az...na, gyerünk, adj egy kiengesztelő-puszit.- mondta továbbra is makacsul, miközben mutatóujjával az arcára mutogatott.
-Tényleg nem hagysz békén, igaz?- válasz helyett csak továbbra is az arcára mutogatott Egy hatalmasat sóhajtva közelebb hajoltam hozzá; csak Karam ismét poénosnak érezte magát és elfordult az utolsó pillanatban, így ajkaim az ő ajkaihoz értek. Teljes mértékben meg voltam lepődve, ő viszont mosolyogva karolta át a derekam és húzott magához közelebb. Kezeimet mellkasára tettem és eltoltam őt magamtól, de mivel erősen fogott, ezért csak annyira tudtam eltolni magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
-Hogy te milyen kis...
-Kis mi?- kérdezte incselkedve.
-Neveletlen vagy.- mondtam, majd szégyenlősen elfordítottam a fejemet. Karam viszont az állam alá nyúlt és így ismét mélybarna szemei rabjává váltam.
-Lehet...de te majd megnevelsz.
-És honnan veszed, hogy meg akarlak nevelni?
-Jók a megérzéseim.
-Na persze...- Karam kacagva közelebb húzott magához és belepuszilt a hajamba, ezzel ismételten zavarba hozva.
-Kezdhetnéd azzal a nevelésemet, hogy eljössz velem randizni.
-Legyen.- egyeztem bele, miközben átkaroltam a nyakát...ha te így játszol, akkor én is.- De van pár feltételem.
-Hallgatlak.- eléggé zavarban volt és ez meg is látszott rajta...teljesen elpirult.
-Ne menjünk se bulizni, se vízbe.- feltételeim hallatán vadul kacagni kezdett, majd még szorosabban magához ölelt.
-Rendben, nem megyünk se vízbe, se bulizni. Inkább sétáljunk egyet. Mondta, majd megfogta a kezemet, de én szinte azonnal a fogamat szívva elhúztam. Annyira el voltam foglalva azzal, hogy megmentsem ezt a bolondot, hogy teljesen elfelejtettem, hogy felhorzsoltam a kezemet....ráadásul tuti, hogy a tengervíz sem tett neki jót...-Mutasd.
-Nem!- mondtam, majd ép kezemmel a lehorzsoltat fogva és a mellkasomhoz szorítva hátráltam.- Jól vagyok, csak egy kis horzsolás.
-Nekem nagyon nem úgy tűnik, hogy jól vagy.- mondta Karam, majd megragadta a csuklómat, így képtelen voltam elmenekülni tőle. Rám mosolygott és gyengéden megfogta a kezemet...igyekezett úgy fogni, hogy ne tudjak elszökni, de ne is okozzon nekem fájdalmat. Vissza mentünk a Rilla Go!-ba, ahol a pulthoz érve jó pár ismerős alakot pillantottam meg. A pulttól jobbra lévő nagy kerek asztalnál négy barátnőm ült és Karam részeg barátai. Mivel MyunJi észre vett, ezért képtelenség lett volna figyelmen kívül hagynom őket. Karam szabad kezébe vette a sebem ellátásához szükséges cuccokat, majd odamentünk barátainkhoz. Kissé nehéz volt megmagyaráznom a csajoknak, hogy miért vagyok csupa homok és csurom víz. A legnehezebben mégis csak azt lehetett elmagyarázni, hogy mit csinálok egy ázott gepárddal kézen fogva. Kiderült, hogy Karam is Seoul-i, úgy, mint én. Ő és a barátai ugyanazzal a géppel mentek vissza, mint én és a csajok. Mikor leültem egy kétszemélyes helyre és JinHee mellém ült, Karam addig nyafogott, míg mellém nem kerülhetett.
Onnantól kezdve, ha nem is tudtunk mindennap találkozni, mindig beszéltünk egymással telefonon vagy írtunk egymásnak...ezzel sikeresen és teljes mértékben az őrületbe kergetve a csajokat.
Nos, igen....a Rilla Go! erre képes...kihozza mindenkiből az állatot...vagy a szerelmet. <3
